Felszentelték az udvari kálváriát, a porteleki Helytörténeti Gyűjteményben
A porteleki Nagy János Helytörténeti Gyűjtemény nyílt napot tartott augusztus 9-én vasárnap a Magyarok Nagyasszonya udvari kálvária felszentelése alkalmából.
Zarándokok keresztes bevonulásával kezdődött az ünnepség a gyűjtemény udvarán, ahol a kálváriát Szűz Mária tiszteletére, összefogással és adományokból újították fel még a koronavírus-járvány idején. A tanyavilágból elszármazottak közül sokan hazajöttek a jeles eseményre, melyet több jászsági település polgármestere, illetve Jászberény önkormányzati képviselői is megtiszteltek jelenlétükkel.
Hagyományőrzők és egyházközségi tagok nem csak a Jászságból érkeztek, hanem a térségen túlról is. Balog Gyula, a helytörténeti gyűjtemény megálmodója és létrehozója, vezetője házigazdaként köszöntötte a vendégeket.
Ezután Ecsedi Péter énekművész, karnagy közreműködésével a résztvevők közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.
Pócs János országgyűlési képviselő ünnepi beszédében Portelekhez fűződő gyermekkori emlékeit idézte fel, és méltatta a tanyavilágban élő emberek jóságát, vendégszeretetét.
A köszöntőket követően Magyar Anita író, költő, Pócs János országgyűlési képviselő, Balog Gyula gyűjteményvezető és Balog Donát önkormányzati képviselő időkapszulát helyezett el az emlékhely talpazatánál a jövő nemzedéknek szánt üzenetekkel. A lezárt időkapszula tartalmát száz év múlva tekintheti majd meg az utókor. Az ünnepségen Resch Tamás káplán atya megáldotta és felszentelte a Szűz Mária-szobrot, ami mint mondta, emlékeztet arra, hogy van segítőnk, aki a boldogságunkért dolgozik.
A rendezvényt kulturális műsor is gazdagította, melyben közreműködött Ecsedi Péter énekművész, karnagy. Az előadót Rácz Attila és Rácz József zenészek kísérték. Fellépett a jászfelsőszentgyörgyi Kéknefelejcs Népdalkör, a Kecskeméti Műkertvárosi Nyugdíjas Klub énekkara és a Dósai Honismereti Szakkör Népdalkórusa is.
A nyílt napon Pap Lászlóné, a porteleki Hétszínvirág tagóvoda vezetője tartott tárlatvezetést a tanyamúzeumban, mely őrzi a régi tanyavilág tárgyi és szellemi emlékeit.
(Forrás: Szoljon.hu / Illés Anita)