XXXIV. Csángó Fesztivál - Együtt lélegeztek a közönséggel
A Magyar Banda zenekart már nem kellett bemutatni Jászberényben, hiszen a tavalyi „csángón” emlékezetes, teltházas koncertet adtak a Szabadtéri Színpadon. Erre biztosra lehetett fogadni, hogy idén szintén így lesz hiszen a fiatal zenészek moder,n virtuóz hangszerelésben előadott muzsikája, afféle élő lüktető barangolás a népzenei hagyományokban.
A színpad előtti tér közönséggel telve, minél közelebb lenni a zenei élményhez, a nótákat mindenki kívülről fújja és teli torokból énekli, akkora erőbedobással, hogy megesett, néha hangosabbak voltak, mint maga a zenekar. A fiatal muzsikusokból álló Magyar Banda formáció nem egyszerűen népzenét játszik, ők azt a koncerten újra és újra alkotják. Megtartanak mindent, ami a népzene alapvető lényegét meghatározza és gyakorlatilag csak fűszereket adnak hozzá: vokálokat, elektronikus zenei pluszelemeket és effekteket, melyek nemhogy elfednék és eltorzítanák a népzenét, inkább kétszer aláhúzzák, mi ott a lényeg.
A zenekart gründölő ifj. Szerényi Béla számára a legfontosabb, hogy a zenei alapkiséret mindig autentikus legyen és a dallamok is, amit variálgat. Mindezekre saját szövegeket ír, amivel érzelmeit fejezi ki, azon a zenei anyanyelven megfogalmazva, amit idős mestereimtől tanult.
A Magyar Banda tudja honnét jött és hová tart, a régi elődöktől örökölt, határokon átívelő zenei anyanyelvünkön szólította meg ismét kedvelőit, a maguk energikus, közvetlen módján együtt ünneplésre.
A vérpezsdítő ritmusok, szívből jövő dallamok magával ragadóak voltak és felejthetetlenné tették az estét.
duka


