Világít a várakozási időszak első gyertyája

Világít a várakozási időszak első gyertyája
2023.12.06.

Az év utolsó hónapjának első vasárnapján, december 3-án, gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját, a várakozás időszakára, városunk főterén berendezett Karácsonyi Faluban.

Az elmúlt évek során, érdeklődéssel várt közösségi eseménnyé nőték ki magukat a gyertya meggyújtások alkalmai, ami ugyan meghitt, csendes ünnep, mégis rengeteg embert vonz az adventi koszorú köré. Az egyik legszebb időszaka a belső átalakulásoknak, az elcsendesedésnek, az egymásra figyelésnek az adventi várakozás napjai. A fagyosra fordult idő, a korai sötétedés ellenére sokaknak számított, hogy egy kellemes beszélgetésbe fűzött jó szóban, régen látott ismerős üdvözlésébe csomagolva, saját belső fényüket is megosszák társaikkal.

Az Adventi hétvégék programjainak sora, a színpadon a Cantate Nobis Énekegyüttes dalos műsorával kezdődött, mely közben egy karácsonyi vers is elhangzott. Sok éves hagyomány szerint, a gyertyagyújtás eseményeinek kezdetén, ünnepi szónokaként, Budai Lóránt polgármester mondja el gondolatait az egybegyűlteknek. Ez idén is így volt, majd fellobbantotta az adventi koszorún az első gyertya lángját. Időközben, a Déryné Rendezvényház homlokzatát, ünnepi fényruhába öltöztették a fényfestés mesterei. A színpadi műsor, az An. Er. Jazz Band jó hangulatú koncertjével folytatódott. Az estét a Jászsági Cigányzenekar, nótával kísért, helybeli kuriózumnak számító fellépése zárta.

DG

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.