Túrázók sokasága gyalogolt a 33. Zagyva – Hajta útvonalain

Túrázók sokasága gyalogolt a 33. Zagyva – Hajta útvonalain
2024.05.30.

Május hónap utolsó szombatján, a városunkban legrégebben létező tömegsport esemény részese lehetett mindenki, aki útnak indult az ebben az esztendőben Coop Star 33. Zagyva – Hajta Gyalogos Teljesítménytúrának nevezett rendezvény valamelyik távján.

A hétköznapi beszédben egyszerűen csak „Hajta”-ként emlegetett természetjáró alkalomnak  a Jászberényi Triatlon Sportegyesület 10. éve a lebonyolítója, talán ezért is, töretlen népszerűsége, sőt emelkedik. A túra idén, a 13. Cartographia Kupa, a teljesítménytúrázás népszerűsítését, hazánk természeti szépségeinek megismerését ösztönző túrasorozat része volt, ami így több száz, eddig még a Jászságban sem járt, sportos természetjárást kedvelő embert vonzott. A támogatóként már több éve egy-egy frissítő állomás ellátmányát biztosító Coop Star Zrt., névadó főszponzorrá lépett elő és szerepvállalásával tekintélyes segítséget nyújtott az esemény sikerességéhez. Mindehhez az Aktív Magyarország pályázatán elnyert támogatás szintén hozzátett.

A Lehel Termálfürdő és Kemping területén kialakított induló és érkező helyszínen a regisztrált indulóknak csak alá kellett írni a pályázati íveket és máris kézbe vehették az útvonalleírást, térképeket, hiszen ez alkalommal a patronálók jóvoltából ingyenes lett az esemény. Sőt a környezettudatos megfontolásból, mindenki egy repoharat kapott ajándékba, a főtámogató jóvoltából, amit használhatott a gyaloglás során, aztán a későbbiekben is, kiváltva ezzel temérdek papír pohár használatát.

Már fél nyolckor hosszú sorok kígyóztak az nevezési asztaloknál, így jó sokan gyűltek össze a rajt 8 órai időpontjára, amikor a három távon indulókat útjukra engedték. A Zagyva ártéri erdejében az egynyomos ösvényen csak lassan lehetett haladni, de temérdek volt a látnivaló. Ezen a részen a Zagyva ősidők óta háborítatlanul és szeszélyesen kanyarog érintetlen, természetes medrében. A folyót kísérő ártéri erdők és rétek a Zagyvamenti Természetvédelmi Terület részei. Vízbe dőlt famatuzsálemekkel, ecsetpázsitos réttársulásokkal, öreg fűzfákkal, hatalmas jegenyékkel, feketenyár óriásokkal találkozhattak az arra járók.

A Gosztonyi család hajdan volt Kerekudvari birtokán, már csak a gondos kezek által az utókornak megóvott kápolna áll, az előtte szépen lekaszált réten, a fák és bokrok árnyékában vidám társaságok, családok, barátok, kollégák pihentek, miután falatoztak a frissítő pont kínálatából. Legnépszerűbb étek minden állomáson, persze megint a Konkoly Hús abárolt szalonnája volt, amiből kenyérre kockázva,  energiapótlásként, temérdek mennyiséget tudtak elfogyasztani a megfáradt túrázók.

A Zagyva menti séta túra, 12 km távján indulók, innét a folyó másik partjának ártéri erdőit és rétjeit átszelve gyalogoltak vissza a kiinduló pontra, a többiek tovább vándoroltak a Bán-hegy felé.

Az egykor szebb napokat is megélt szőlőhegy présházakkal szegélyezett, terebélyes eperfákkal kísért homokos dűlőútjain, egy rég elfeledett szőlő- és bortermelő kultúra emlékei között merenghettek el az ott bandukolok, milyen lehetett ez a vidék három – négy emberöltővel ezelőtt.

A Neszűrbe befutó dűlőút találkozásánál, régi hagyomány szerint, a Jászsági Rádiósok Egyesületének lelkes tagjai adják az ellenőrző pontot és igazítják útba a túrázókat. Ezen a ponton fordulnak a Zagyva – Bán-hegy 17 km távját választók a visszavezető útra, a legelszántabbak innét a Hajta felé veszik az irányt.

A Hajta-mocsár Természetvédelmi Terület őrzi az egykori mocsárvilág emlékeit, az ős-Zagyva árteréből a megmaradt tájértékeket, annak színes élővilágát. A mocsár vidéke az év nagy részében szárazon álló nádas, mocsárrétek és pusztai élőhelyek együtteséből áll. A zsombékok között megbújó vizek és a rejtekadó nádas rengeteg madárnak ad otthont, így harsány énekük kísérte a vándorokat.  Temérdek védett növény, virág teljes pompájában tündökölt, egy érintetlen természeti képet mutattak a szemlélődőknek. A ”Hajta szívében”, hangulatos, eperfákkal szegélyezett autentikus tanya kínált pihenő helyét, majd némi kitérővel a nemrég épült madármegfigyelő érhették el a kíváncsiak, egy  tóka partján, ahol remek kilátás nyílt a tájra és az eddig megtett út egy darabjára. A Neszűr sarkán végig vezető dűlőút szántok, erdősávok, tanyák mellett haladt el, aztán Öregerdőnél betér a térség kisboltjába, ahol békebeli derűben, hangulatos beszélgetésbe elegyehetett bárki a tulajdonos Marika nénivel és kedves társaságával. A Zagyva – Hajta túra 28 km útvonala lassan visszakanyargott a célba, a magasfűvel borított réteken már jól látszódott az irány, hiszen az elébb arra járók lábai mély nyomot tapostak.

Több mint 1200-an teljesítették összesen a túrákat, ennek fele a séta túrát járta be, a másik kettő, hosszabb túrának több száz fős résztvevője volt. A teljesítők jutalma a teljesítménytúrákon megszokott egyedi oklevél és jelvény, nem maradhatott el, utóbbin a Hajta egy téli pillanatát adták emlékbe a szervezők. A főtámogató jóvoltából egy uzsonnás doboz és egy díszes üveg bögre került még a befutó csomagba. A megfáradt gyaloglók, a kitűző bemutatásával, térítésmentesen lazulhattak és áztathatták  fáradt lábaikat Lehel Termálfürdő és kemping meleg vizes medencéiben, ez nagyon sokan megtették.

Tökéletesre sikerült ez a nap, mindenki elégedett lehetett és kellemesen elfáradva térhetett haza, a város közelében található természeti szépségek bebarangolása után.

u.i.

Az időjárás igazán remek arcát mutatta szombaton, a Zagyva is visszafogta magát, az előző napok sok esője ellenére csak a túra utáni estén árasztotta el megduzzadt vizével az ártéri erdőt.

 

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.