Több százan pattantak nyeregbe a Zagyva-Hajta teljesítménytúrán

Több százan pattantak nyeregbe a Zagyva-Hajta teljesítménytúrán
2020.10.04.

Közel hétszázan pattantak nyeregbe és tekerték végig a Zagyva-Hajta kerékpáros teljesítménytúrát október 3-án szombaton.

 

 

A szikrázó őszi napsütés kedvezett az erőpróbának, amit immár huszonkilencedik alkalommal rendeztek meg. A Jászságon túlról, az ország különböző pontjairól is szép számmal érkeztek bringások a túrára. A kicsiket és kezdőket a tizennyolc kilométeres, a haladókat pedig a harminckét, valamint az ötven kilométeres táv várta. Legtöbben, mintegy kétszázötvennégy fő középtávon indult el.

Valamennyi útvonal tekerhető volt, ám az elmúlt napok esőzései miatt helyenként saras részek nehezítették a pályát. A gyakorlott bringások azonban könnyen átgördültek az akadályokon. A túra egyik kuriózumának számított a pálinkakóstoló pont, ahol sokan erőt merítettek a folytatáshoz. Az izgalmas út során a résztvevők megismerhették saját képességeiket, a közösségi élmény erejét, valamint felfedezhették a Zagyvamenti és a Hajta természetvédelmi terület szépségeit, természeti értékeit is.

(Forrásként használva: Szóljon.hu - Illés Anita)

img_8684img_8690img_8696img_8662img_8658img_8637img_8620img_8508

Vissza
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.