Tervezd okosan a jövőt!
A Jász – Plasztik Kft. nyílt napot rendezett jászsági középiskolákból meghívott több mint kettőszáz diáknak június 6-án. A pályaorientációs esemény első részében A JP Arénában rövid előadásokon mutatták be a cég tevékenységét és az ottani lehetőségeket, majd közös ebéd után, több gyártó csarnok és üzemegység bejárására nyílt lehetőség a Jász - Plasztik Kft. necsői telephelyén.
A pályaorientációs nap ötlete, kiindulópontja egy indítvány volt, ami a Jászság középiskolásaitól érkezett, ebben arról kérdezték a térség meghatározó foglalkoztatóját a Jász - Plasztik Kft. vezetőségét mit és hogyan kéne tanulni, milyen lehetőségek vannak a Plasztiknál, melyek lehet a nyerő szakmák. Ezekből kiindulva gondolták azt a cég munkatársai, hogy szükség van egy olyan kapcsolatteremtésre, társadalmi felelősség vállalásra, melynek kereteiben megválaszolhatják a fiatalok kérdéseit és segítséget nyújthatnak a pályaorientációban, műszaki karrier lehetőségében. Ezért összeállították egy nyílt napot, Tervezd okosan a jövőt! jelszóval, melyhez hozzá kapcsoltak jelenleg aktuális fenntarthatósági célokat és egyéb körforgásos gazdasági modellek közérthető bemutatását. Átláthatóan informálták a diákokat a Jász - Plasztik Kft. cégéinél folyó termelő, fejlesztő, kutatómunkákról, az elhelyezkedés lehetőségeiről, a műszaki felsőoktatásban való továbbtanulásról, melyre Jászberényben is van már lehetőség.
A JP Arénában a vállalkozás tulajdonos menedzsmentje és gyártó részlegek vezetői, munkatársai tartottak prezentációkat, mutatták be a náluk folyó tevékenységeket, információkat osztottak meg a gyakornoki programunkról és ismertették fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket.
A naphoz kapcsolódóan képregénypályázatot is meghirdettek a fenntarthatóság témájában, amelyre kreatív és gondolatébresztő alkotások érkeztek. A legjobb pályaművek készítőit Zsír on the Feszt fesztiválbelépővel jutalmazták.
A gyárlátogatás során forgószínpad szerűen szemlélhettek meg a jövő lehetséges szakemberei, mérnökei, hogyan készülnek az autóipari alkatrészek, a fröccsöntéstől a szerelésig, a szerszámtervezéstől az anyagvizsgálatig. A termelő részlegek közül a gépjárműalkatrész gyártás munkafolyamatait, automatizált, robotizált termelési területeket, szerszámüzemet és laboratóriumot ismerhették meg testközelből az érdeklődő diákok. Interaktív feladatokban részesei lehettek többek között egy termék összeszerelésének, a minőség ellenőrzés folyamatának.
Az sok érdekességet, hasznos érdemi információt szolgáltató nyílt nap igen jól sikerült, a középiskolák tanulói válaszokat kaphattak kérdéseikre, mit tud nyújtani a Jász-Plasztik Kft. a pályakezdőknek, legyen az mérnök vagy szakmunkás. A cég pedig úgy gondolja folytatja eme pályaorientációs programját, hagyományt kíván teremteni belőle a jövőben.
DG