Teregetéssel nyitottak
A Kép Tér Kollektíva egy képzőművészeti közösség, ami a közelmúltban állt össze közösen gondolkodó alkotócsoportá a Jászságban született, vagy itt élő és tevékenykedő fiatal művészekből. Első megjelenésként, a csapatá összeált alkotók műterem tárlatát, Teregetés címmel a nyitották meg, ahol a tagok bemutatkozó anyagait láthatta a közönség, április 1-én a Főnix Műhelyházban.
Közel tucatnyi fiatal kreatív elme képeit és egyéb szellemes ötletét láthatta a szépszámmal egybegyűlt közönség. A tárlatnyitón, maguk a művészek, egymást váltva mutatták be kiállított munkáikat és néhány szóban szóltak saját személyükről is.
Egy alkotócsoport gondolata tavaly nyáron a Jászfényszarui művésztelep idején merült fel, Koncz Gábor és Milotái Anna ötölték ki, hogy jó volna újra egy ilyen csapat a városban, egyedi színfoltja lehetne. A közösséghez sok fiatal művészt ismertek, sőt szinte mindenki mindenkit ismert, hiszen többen töltöttek időt a fényszarui művésztelepen és voltak, akik az egykori Art Camp Művészeti Szimpóziumon is megfordultak. Időközben a Jászkerület a Főnixben egy műtermet biztosított részükre a alkotó térnek, ahol első kiállításukat a Teregetéssel meg is tartották. Így ált össze a Kép Tér Kollektíva, melynek közössége kiállításokat szeretne rendezni, köztéri munkákat létrehozni, street art ötleteket megvalósítani, közeli terveikben szerepel a víztorony alsó részének kreatív újra festése.
A Teregetés tárlat egy jó kiindulópontja, kezdete valami kreatív újnak, hogy a kortárs képzőművészet jelen legyen a mindennapokban és különleges, egyedi színeket vigyen a város köztereire és kulturális életébe.
duka