Tartós élelmiszercsomagok rászorulóknak
A Jászberényi Városi Önkormányzat, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével együttműködve, április 17-én, pénteken délelőtt, élelmiszer adományokat osztott rászorulóknak a Táncsics utca 2 alatt, az önkéntesek számára átalakított helységben.
Suba Ágnes Beatrix, a Magyar Vöröskereszt helyi képviselője tájékoztatott, hogy a szervezet az önkormányzat közreműködésével félszáz tartósélelmiszer-csomagot oszt szét. A szatyrokban száraztészta, liszt, cukor, olaj, rizs, keksz, leves por, tisztítószer, szappan összesen közel háromszázezer forint értékben.
A csomagot azok a rászorulók kapják, akiknek az önkormányzat nem tudott pénzbeli segélyt átutalni. Az érintettek jövedelme jóval a 85 ezer forint alatt van. A „Helyet!” Alapítvánnyal egyeztetve a Vöröskereszt a városi lakosokat támogatja, míg az alapítvány az Élelmiszerbank segítségével a Deák Ferenc utcától a külterületekig, a Neszűr területén vállalta az élelmiszerek osztását. Így nem fordulhat elő, hogy valaki két csomagot, mások pedig egyet sem kapnak. Jászkiséri önkéntesek felajánlásából házi készítésű maszkokat is adományoznak a rászorulóknak.
Budai Lóránt polgármester a helyszínen elmondta, hogy az adományokat a Coop Star Zrt. egymillió forintos felajánlásából vásárolták meg. Körülbelül ötszáz rászorulót tudnak megsegíteni ilyen módon. Az érintettek névsorát három különböző lista alapján fésülték össze. Terv szerint szerdánként lesz majd élelmiszerosztás a Táncsics utcai helyszínen, amelyről előzőleg értesítik a jogosultakat.
(Forrás: Jászkürt Újság)