Redemptios megemlékezés

Redemptios megemlékezés
2020.05.06.

275 évvel ezelőtt, 1745. május 6-án írták alá őseink Mária Terézia redemptios diplomáját, mely a jászok és kunok kiváltságainak helyreállítását deklarálta.

 

 

 

 

Erről az eseményről emlékezett meg koszorúzással a városvezetés delegációja Budai Lóránt polgármester, Balogh Béla és dr. Gedei József alpolgármesterek, Baloghné dr. Seres Krisztina jegyző, valamint Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató, illetve Bolla János emeritus jászkapitány a Jászkapitány szobornál szerda délelőtt.

A tisztelet virágainak elhelyezése előtt Hortiné dr. Bathó Edit idézte fel röviden a 275 évvel ezelőtti eseményeket. Emlékeztetett jász eleink összefogására, amellyel visszaváltották szabadságukat és ősi jussaikat.

Hozzátette, a rendszerváltás óta minden évben megünnepeljük a jeles eseményt, s az országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánítása óta a Jászság és a Kunság kapitányaival, polgármestereivel együtt fényes ceremónia keretében hajtunk főt. Idén sajnos a veszélyhelyzet meghiúsította a tervezett nagyszabású ünnepséget, de szívünkben a hála és a tisztelet ugyanolyan erővel jelen van.

Ezt az érzést fejezték ki a szobor talpazatán elhelyezett koszorúk ezen a verőfényes március 6-i délelőttön.

(Forras: Berény Caffe)

 A Visit Jászberény web és facebook oldalán a Jászkun redemptio előzményeiről és létrejöttéről olvashatnak érdekes összefoglaló írást!

Vissza
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.