Pályázati felhívás sportszervezetek részére
A Jászberény Városi Önkormányzat Humán, Közrendi és Vallásügyi Bizottsága 2026. évben is pályázatot hirdet a kiemelt sportágak körébe NEM tartozó sportágak támogatása érdekében.
A Jászberény Városi Önkormányzat Humán, Közrendi és Vallásügyi Bizottsága 2026. évben is pályázatot hirdet a Jászberény Városi Önkormányzat sportfeladatairól, valamint a helyi sporttevékenységről szóló 8/2023. (III. 30.) önkormányzati rendeletben foglalt keretek között, a rendelet 1. mellékletében meghatározott, kiemelt sportágak körébe NEM tartozó sportágak támogatása érdekében, a jászberényi székhellyel rendelkező, illetve tevékenységüket Jászberényben is kifejtő sportszervezetek, sportegyesületek és diáksport szervezetek részére. A pályázat keretében a 2026. január 1. és 2026. december 31. közé eső időszakban megvalósuló, pályázati feltételeknek megfelelő, jászberényi sportszervezetek éves működését, sportrendezvények szervezését és a városi sportlétesítmény használatát kívánja támogatni a Bizottság vissza nem térítendő formában.
A pályázatok kizárólag az erre a célra közzétett pályázati adatlapon nyújthatóak be, a csatolandó mellékletekkel együttesen, 2026. április 7. napjáig.
A pályázati adatlapot is magában foglaló pályázati dokumentáció a részletes pályázati felhívással együtt letölthető formátumban elérhető Jászberény Város hivatalos honlapján / www.jaszbereny.hu
palyazati-felhivas_sportszervezetek-reszere_nem-kiemelt.pdf
1_sportpalyazat2026_adatlap_a_mukodesi_tamogatas.doc
1_sportpalyazat2026_adatlap_b_sportrendezveny_tamogatas.doc
1_sportpalyazat2026_adatlap_c_letesitmenyhasznalat_tamogatas.doc
2a_nyilatkozat_sportpalyazat_2026.doc
2b_nyilatkozat_atlathatosag_sportpalyazat_2026.doc
18c_melleklet_nyilatkozat_nyilvantartasi-adatokrol_sportpalyazat_2026.doc
18k_melleklet_meghatalmazas_minta_sportpalyazat_2026.doc
elszamolo-lap_a_mukodesi-tamogatas_sportpalyazat2026.doc
elszamolo-lap_b_sportrendezveny-tamogatas_sportpalyazat2026.doc
elszamolo-lap_c_sportletesitmeny-hasznalat_sportpalyazat_2026.doc


