Pályázat beadásáról döntöttek a rendkívüli ülésen
Rendkívüli önkormányzati ülést tartott november 3-án délután a városháza nagytermében a Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. Az ülés összehívására egy pályázati határidő miatt volt szükség. A tizenöt fős testület tizenhárom tagja jelent meg a tanácskozáson.
Egyetlen napirendje volt az október 3-i rendkívüli önkormányzati ülésnek. A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt Kapcsolj ki, kapcsolódj be! pályázati felhívás keretében Jászberény a „Digitális Detox” című pályázat benyújtásával kíván pályázni, s erről kellett döntenie a megjelent képviselőknek.
A konstrukció célja, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a helyi közösségi életbe, és rendelkezésre álljanak olyan közösségi terek, amelyek befogadják őket és programjaikat. A támogatás olyan fejlesztésekhez járul hozzá, amelyek lehetőséget teremtenek a fiatalok közösségi jelenlétének erősítésére, személyes fejlődésük elősegítésére, valamint az önkéntesség kultúrájának elmélyítésére. A pályázatból igényelhető támogatás összege maximum 5 000 000 Ft. A tervezett forrásfelhasználás kiemelten a szakember-foglalkoztatást, valamint a meglévő közösségi térifjúsági fókuszú fejlesztését, szolgáltatásainak bővítését célozza. Támogatási időszak: 2025. november 1.- 2026. október 31. A pályázat benyújtási határideje a felhívás megjelenésétől számított 30 nap, azaz 2025. november 5.
A „Digitális Detox” címmel benyújtásra kerülő pályázat közvetlenül hozzájárul a fiatalok közösségi kötődésének erősítéséhez, személyes fejlődésük támogatásához és a helyi közösségi élet tartalmas bővítéséhez.
A projekt célja, hogy heti három alkalommal biztosítsa a Kossuth u. 58. sz. alatti közösségi tér (Ifjúsági Közösségi Színtér) nyitva tartását, lehetővé téve a spontán közösségi jelenlétet, valamint havi minimum négy programelemet kínáljon, a fiatalok igényeire szabva. A projekt erős társadalmi támogatottságot élvez, melyet az is bizonyít, hogy számos helyi és térségi szervezet nyilvánította ki szándékát az együttműködésre. A programok négy fő pillér mentén épülnek fel: klubfoglalkozások és közösségi programok,, kompetenciafejlesztés és pályaorientáció, önkéntesség és közösségi részvétel, zöld programok és generációk közötti tudásátadás.
A pályázat beadását egyhangúlag szavazta meg a testület.
forrás: Berény Café


