Nyáron elkezdődik a pályaszerkezet építése az elkerülőn.

Nyáron elkezdődik a pályaszerkezet építése az elkerülőn.
2021.04.28.

Közel egy évvel ezelőtt megkezdődött a jászberényi elkerülő harmadik és egyben utolsó szakaszának kivitelezése, ha ez megépül, teljessé válik az útvonal. Az út mellett többek között Zagyva-híd is épül, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

A projektben az új, 2×1 sávos út 4,5 kilométeren épül meg, és a 32. számú főutat köti majd össze a 31. számú főúttal – nyilatkozta Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője a magyarepitok.hu-nak. Az útszakasz a 32. számú főútnál nyomvonalkorrekcióval indul, és a tervezési szakasz végén, a 31. számú főúti csomópontnál a meglévő körforgalomhoz csatlakozik. Összesen három vízfolyást keresztez az új nyomvonal, a Gyilkos ér I. belvízcsatorna és a Kis-Gyilkos csatorna közös medre felett 12 méter hosszú, kéttámaszú, előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd készül el. A Zagyva folyó keresztezésében pedig háromnyílású, 66 méter hosszú, szintén előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd épül. Végül pedig az új nyomvonal és a 3203. sz. Gyöngyös-Jászberényi út keresztezésében egy 25 méter sugarú, négyágú körforgalmú csomópont épül, melynek gyöngyösi ágát 150 méteren, jászberényi ágát pedig 500 méteren újítják fel.

 

A munka előre haladásáról a Colas építésvezetője, Molnár Ferenc tájékoztatta a Magyar Építőket.

Elmondta: a tavaly májusban elrajtolt munkálatok először a fák kivágásával és a humuszolással haladtak, jelenleg pedig a töltésépítési feladatok mellett a közművek kiváltásán dolgoznak. A vezető szakember kifejtette: a földműépítéshez szükséges humuszolás során mintegy több mint 300 ezer köbméternyi földet mozgattak meg. A fejlesztés eddigi érdekességei és kihívásai közül kiemelte a földműépítési munkákat a 27+000-28+400 kilométerszelvények közti szakasz bal oldalán, ahol a stabilizált földmű kialakítása és a vízzáró agyagmag megvalósítása során jó hatékonysággal tudtak dolgozni. Az szakember rámutatott: napi 3-4 ezer köbméternyi anyagot szállítottak be, amit a használt modern technológiáknak köszönhetően gördülékenyen tudtak beépíteni is. A pályaszerkezet építését várhatóan ez év júliusában kezdik el a kivitelező cégek.

Végezetül Molnár Ferenc még fontosnak érezte kiemelni: a projektben elkészülő útszakasz forgalomba helyezését követően a legrövidebb és leggyorsabb útvonalon kötik majd össze a 31. és 32 sz. főutakat, elkerülve a jászberényi városi forgalmat.

 

(Forrás: Szóljon.hu  Fotó: NIF Zrt.)

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.