Nemzeti ünnep

Nemzeti ünnep
2024.10.24.

Emlékezés október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire

Több helyszínen zajlott a megemlékezés október 23-án városunkban. Az 1956-os forradalom és szabadság eseményeit ebben az évben a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium tanulói idézték fel előadásukban.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján a hagyományoknak megfelelően szentmisével kezdődött a városi megemlékezés a Ferences templomban.

A szentmise után a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium diákjai léptek színpadra a Ferencesek terén. „Magyarnak lenni: tudod mit jelent?” című előadásukban felelevenítették 1956 történelmi eseményeit, majd az ’56-os emlékműnél koszorúkat helyeztek el a város elöljárói, az intézmények, civil szervezetek, pártok képviselői.

 

A tiszteletadás a városháza falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, végül a Fehértói temetőben a forradalom és szabadságharc jászberényi hősei emlékére állított kopjafáknál koszorúztak a résztvevők. Délután filmvetítéssel folytatódik a program, a Mesterjátszma című magyar pszichothrillert vetítik a Lehel Film-Színház Sára Sándor termében.

 

(forrás: Szóljon.hu – Illés Anita; fotő Pesti József)

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.