Nemzeti Összetartozás Napja

Nemzeti Összetartozás Napja
2021.06.08.

Június 4-én délután a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján, a Trianon  emlékműnél a Nemzeti Összetartozás Napi megemlékezést rendezte meg a Városi Önkormányzat és a Jászkerület Kft.

A megemlékezés résztvevői Kovácsné Lajos Krisztinával énekelhették el a Himnuszt (kísért: Molnár László), mellyel a hagyományoknak megfelelően kezdődött a jászberényi rendezvény. Június 4-ét 2010-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés Nemzeti Emléknapnak. Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírására emlékezünk ezen a napon, amelynek eredményeként kétharmadával megcsonkították  a történelmi Magyarországot.

Erről is szólt megemlékező beszédében Nagy Zoltán, a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium történelem tanára. Előtte még Kovácsné Lajos Krisztina a Hazám, hazám című moldvai dalt, valamint a régi székely himnuszt énekelte el. Furulyán és tárogatón  Molnár László kísérte.

Pontosan 101 esztendeje került sor a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a trianoni békeszerződés aláírására. A versaillesi Nagy-Trianon palotában megszületett megállapodás nemzetközi jogi értelemben békeszerződésnek tekintendő, de találóbb diktátumnak nevezni.  Egy szerződés  két vagy több fél megegyezésén alapuló dokumentum, ahol minden érintettnek érvényesülhetnek az érdekei. A trianoni békediktátum azonban nem tekinthető ilyennek, mert bár az érveinket meghallgatták az első világháború győztesei, de azokat végül a döntéshozatali folyamat során nem vették figyelembe – kezdte emlékbeszédét Nagy Zoltán, aki felidézte a 100 évvel ezelőtti eseményeket. A szónok szólt arról is, hogy Magyarország feláldozható gyaloggá vált a nagyhatalmi sakkjátszmában.

Számunkra akkor vált valósággá, hogy mennyire fontos a nemzetpropaganda. A lehetőlegszélesebb körben kell bemutatnunk a nagyvilágnak a történelmünket és a kultúránkat, illetve ügyelnünk kell arra, hogy minden fórumon legyenek szövetségeseink és szimpatizánsaink. 1920 előtt ezt elhanyagoltuk és a történelem a mulasztókat mindig megbünteti – mondta Nagy Zoltán, aki kitért arra is, hogy hiába mondta el 1920. január 16-án a Jászsághoz ezer szállal kötődő Apponyi Albert gróf a magyar történelem egyik leghíresebb szónoki beszédét., és próbált az értelemre és az érzelemre egyaránt hatva a békefeltételek módosulását, ám a kialakult helyzeten már nem tudott változtatni.

Nagy Zoltán elmondta azt is, milyen hatással volt a békediktátum Magyarországra. Lakosságot, területet, gazdasági értékeket veszítettünk, korlátozták a haderőnk erejét is. Levezette, hogy az azóta eltelt időszakban mikor, milyen hatással volt ránk a trianoni békediktátum. Felelevenítette, hogy az 1990-es rendszerváltás ugyan fordulatot hozott Trianon megítélésében, de ez nem a nacionalista indulatok és a magyarellenesség megszűnését jelentette.

A határok módosulására nincs esély, de a magyar emberek lelkében erősíthető a nemzeti összetartozás. A kettős állampolgárság és a határok szabad átjárása lehetővé teheti, hogy a korábban szétszakított kapcsolatok életre keljenek, Az anyaország lakóinak és a határaikon  túl élő magyarságnak létérdeke az évezredes örökség ápolása és új értékekkel való gyarapítása. A nemzeti összetartozás ugyanis nem több valódi jelszónál, amíg nem töltik meg tartalommal. Ezen a téren Jászberény városa egy mindenki számára követendő példát mutatott, mert éppen harminc éve szervezte meg az első Csángó Fesztivált. A rendezvény egy olyan korszakban állt ki a külhoni magyar testvéreink mellett, anikor ez sokak számára még nem volt természetes – mondta Nagy Zoltán, aki azt is megjegyezte, Jászberény méltán lehet büszke arra, amit a nemzeti összetartozásért tett.

A szónok a 21. századi Magyarország legfőbb kötelességét is megfogalmazta: A segítő kéz kinyújtása határainkon túlra és a szerepvállalás egy békés Közép-Európa megteremtésében. Amire már a Dunánál című versének záró versszakában József Attila is annyira vágyott: a múltat bevallani és rendezni végre közös dolgainkat.

Nagy Zoltán emlékező beszédét követően a megjelentek Sas Dániel zongorajátékát hallgathatták meg, majd a koszorúzás következett.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.