Múltunk tanúi, jelenünk és jövőnk figyelmeztető szimbólumai

A kommunizmus áldozatairól emlékezünk február 25-én, azokról a százezrekről, akiket meghurcoltak, bebörtönöztek, meggyilkoltak vagy egész életükre megnyomorítottak, egy embertelen diktatúra nevében. Ezen a napon, arra a Kovács Bélára a Független Kisgazdapárt főtitkárára is emlékezünk, akit 1947-ben a szovjet hatóságok jogtalanul letartóztattak és elhurcoltak a Szovjetunióba. Ez a dátum szimbolikusan jelzi azt a pillanatot, amikor Magyarország sorsa végleg megpecsételődött, a kommunista diktatúra átvette az irányítást és kezdetét vette egy évtizeden át tartó elnyomás. A kommunizmus rémuralma nem egyetlen ország tragédiája volt, világszerte több mint százmillió ember esett áldozatul az eszmének, amely szabadságot igért, de rabságot hozott, amely egyenlőségről beszélt, de félelmet és szegénységet teremtett. Magyarországon az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően a Rákosi rendszer éveiben tízezreket végeztek ki vagy börtönöztek be koncepciós perekben, százezreket telepítette ki, fosztottak meg vagyonuktól és emberi méltóságuktól. Nem kérdezték vétkes vagy e, nem számított igaz szó, egyetlen bűnöd a lelked volt, mely szabadon álmodott.

Juhász Tímea, a SZSZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskola oktatója emlékbeszédéből való e fenti részlet, mely a városunkban tartott megemlékezésen hangzott el, aminek nyitányaként az egybegyűltek közösen elénekelték a Himnuszt.

A folytatásban Borbély Anna olvasta fel Nagy Gáspár Örök nyár című versét, mely Nagy Imre és társai kivégzésének huszonötödik évfordulóján született, akkori közlése minden korábbinál nyíltabban vágta a kesztyűt a vérben fogant kommunista diktatúra vezetőinek arcába.

Az esemény végén a városvezetés, a kormányhivatal, az országgyűlési képviselő mellett, civil szervezetek és intézmények nevében helyeztek el koszorúkat és mécseseket az emléktábla alatt.

A megemlékezést, a Szózat sorainak éneklése zárta.

DG