Mézes Mikulás Party a jótékonyság jegyében
Mézes Mikulás Party, jótékonysági délutánt rendezett, november 27-én, szombaton az Ifjúsági Házban a Dream Team elnevezésű csoport. A belépő a rendezvényre egy-egy Mikulás csomag volt, melyek a Szent Erzsébet Kórház Gyermekosztályára, illetve a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központba kerülnek.
Bár a szervezők alaposan felkészültek, ám a nagy érdeklődés miatt délután 5 órára már elfogyott az összes zsákbamacska a Mézes Mikulás Partyn, szombaton az Ifjúsági Házban. Persze e játék mellett sok más is várta a gyerekeket. Színezhettek, mézeskalácsot díszíthettek, ajándékot készíthettek, de volt arcfestés és csillám tetoválás is. A legkisebbeket pedig a gyermekhentergőben, sok-sok plüssjáték várta. Tea, kókuszgolyó, aprósütemény, szaloncukor és hagymás zsíroskenyér is a vendégek rendelkezésére állt a támogatók jóvoltából. Természetesen a Mikulással is találkozhattak a gyerekeket, akihez képeslapot is írhattak, melyen kívánságaikat juttathatták el hozzá.
Nagy volt a sürgés-forgás az asztalok körül és sokan kipróbálták azokat a játékokat is, melyeket a Jászberényi Társasjátékosok Klubja hozott el a rendezvényre. A két órakor kezdődött program része volt egy gyermek előadás is. A Pajti manó és barátai által előadott Télapó zsákja című darab nagy sikert aratott a gyerekek soraiban. Az előadás végén együtt táncoltak, énekeltek a szereplőkkel.
Ami pedig nem mellékes, nagyon sok Mikulás csomagot sikerült összegyűjteni a délután során, melynek nagyobb részét a családsegítő vezetője, Nagy Beatrix át is vett a rendezvény végén a szervezőktől. A többit pedig majd a Szent Erzsébet Kórház gyermekosztályára juttatják el.