Mentőkutyás Világnap a Borsóhalmi bázison

Mentőkutyás Világnap a Borsóhalmi bázison
2025.04.28.

A nemzetközileg is elismert Kutyákkal az Életért Alapítvány április 27-én, vasárnap délelőtt idén is megrendezte a Mentőkutyás Világnap alkalmából már hagyományos nyílt napját. Az alapítvány Borsóhalmi úton lévő kiképző bázisán sokan összegyűltek – két és négylábú vendégek -, hogy részesei legyenek a képzéseknek és a bemutatóknak.

A kedvenc kutya képzéssel vette kezdetét a program, délelőtt 9 órakor, melynek során két csoportban – kezdők és haladók – végezhettek különböző gyakorlatokat a négylábúak és gazdáik. Közben Szabó Gábor, az alapítvány vezetője nagyon sok érdekes és hasznos tanáccsal látta el a kutyusok gazdáit. Ahogy az elmúlt évben, úgy most is a résztvevők között köszönthettük a Helyet Alapítvány fiataljait és dolgozóit is, akik ezúttal sem üres kézzel érkeztek. Az általuk gyűjtött adományokat Szabó Gábor vette át és köszönte meg, miközben azt is elmondta, hogy az alapítvány munkatársai náluk is dolgoznak és sok segítséget nyújtanak munkájukhoz.

A Helyet Alapítvány csapat idén sem üres kézzel érkezett a rendezvényre. Az általuk összegyűjtött adományt Szabó Gábor (a kép bal szélén) vette át.

Tíz órakor mentőkutyás tréningek – engedelmességi, terület- és romkutatás -, valamint volt alpintechnikai bemutató, melynek során helikopteres mentést nézhettek meg az érdeklődők. Mindezek mellett volt sütivásár is, ahol a felajánlott finomságokat lehetett becsületkasszába kifizetni, s ez a bevétel a mentett kutyusok ellátásának támogatására megy. A gyerekeket ugrálóvár, csillámtetkó, jégkása és popcorn is várta, de játékos formában tanulhattak a tűzmegelőzésről és a tűzvédelemről is. Az állatsimogatóban a kutyusok mellett egzotikus állatok – boa, agáma, amerikai gabonasikló – is fogadta a nyílt nap vendégeit. Jó időben nagyszerű délelőtti program volt, melyen nagyon sokan vettek részt.

Hazánkban egyedülálló az itt található 5 ezer négyzetméter alapterületű rom, amelyen a mentőkutyák és vezetőjük együtt gyakorolhatnak. Amint azt Szabó Gábortól, az alapítvány vezetőjétől megtudtuk, legutóbb éppen német mentőkutyások gyakoroltak náluk egy héten át. Az alapítványnak az 1%-okból van bevétele, valamint ezen túl is vannak támogatóik, s rendszeresen pályáznak is. Utóbbi kapcsán Szabó Gábor megjegyezte, lehet, hogy valamit nem jól csinálnak, mert sok pályázatot írnak, de alig-alig nyernek így támogatást. Pedig, ha az elbírálók tudnák, hogy honnan indultak és mit értek el mostanáig, akkor nem lenne kérdéses, hogy érdemesek a támogatásra. Évente egyszer nemzetközi vizsgát is rendeznek a Borsóhalmi kiképző bázisukon, amely egykoron szeméttelep volt. Most pedig a mentőkutya kiképzés hazai és nemzetközi bázisa is. No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy vasárnap délelőttönként a kedvenc képzés keretében bárki rendelkezésére állnak, aki négylábú kedvencét egy kicsit képezni szeretné.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.