Megyei kitüntetések az államalapítás ünnepén

Megyei kitüntetések az államalapítás ünnepén
2019.08.16.

Augusztus 15-én, csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés ülésén több mint negyven díjat adtak át Szent István király ünnepének alkalmából. A szolnoki megyeházán megrendezett eseményen Jászberényből több kiváló személyiség és közösség részesült elismerésben.

Az augusztus 20-i állami ünnepséghez kapcsolódóan kitüntetett személyeket a díszteremben rendezett eseményen fogadta a közgyűlés, melynek elnöke, Piroska Miklós köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvény a jász és nagykun kapitányok bevonulásával folytatódott, majd a jászapáti Hétszínvirág Néptáncegyüttes és a Szolnoki Légierő Zenekar előadása emelte az alkalom fényét.

A folytatásban azokat a személyeket, valamint közösségeket méltatták, akik évtizedek óta töretlen, értéktartó munkájukkal előremozdítják a térség fejlődését, öregbítik annak jó hírnevét.  Az elismeréseket Piroska Miklós,a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Fehér Petra és Dr.Csoór György,  a megyei közgyűlés alelnökei, valamint Rentzné Dr.Bezdán Edit címzetes megyei főjegyző adták át.

Az összesen negyvenhét díjazott közül az alábbiakban Jászberényhez kötődő kitüntetetteket közöljük.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjban részesült:

• a Jászsági Menedzser Klub

mj1

 

 

 

 

 

 

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi Díjban részesült:

Dr. Farkas Erzsébet, a Szent Erzsébet Kórház vezető főgyógyszerésze

mj2

 

 

 

 

 

 

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági Díjban részesült:

Kovács Róbert, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója

mj3

 

 

 

 

 

 

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési Díjban részesült:

Sas István, népművelő, a Déryné Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, a Magyar Népművelők Egyesületének alapító tagja

md5

 

 

 

 

 

 

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjban részesült:

Jászberény Város Óvodai Intézménye

md6

 

 

 

 

 

 

 

„Települési Környezetért” címet kapott:

Jászberény város önkormányzata

md8

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.