Megújult a Székely Mihály Általános Iskola melegítőkonyhája

Megújult a Székely Mihály Általános Iskola melegítőkonyhája
2019.09.04.

A Jászberény Város Önkormányzatának támogatásával, a Duna Gastro Kft. felújítási projektje során idén nyáron, 1,5 hónap alatt, a Székely Mihály Általános Iskola ebédlőjét megújította, ahol több mint kétszáz gyermeket étkeztetnek naponta.

Az iskolakezdésre elkészült és szeptember 2-án hétfőn átadott, 10,5 milliós beruházás keretében mind a tálalókonyha, mind pedig az ebédlő területén történtek felújítások. Konyhai eszközöket, gépeket, köztük melegen tartó pultot is beszereztek valamint az asztalokat és székeket is megújították.  Teljes nyílászárócsere, álmennyezet beépítése, valamint korszerű és energiahatékony LED világítás került kialakításra. A tetőszerkezetet részlegesen, az épület hátsó homlokzatát teljesen felújították, többek között új vakolat került az épületre, és felújítottuk az esőelvezető járdát, valamint új esővíz-elvezető rendszert építettek ki.

 

Takács Zsolt, a Duna Gastro Kft. ügyvezetője elmondta: Ahhoz, hogy az étkezés egy komfortos élménnyé váljon, egy olyan ebédlőre és konyhára van szükség, mely tiszta, modern és megteremti a baráti beszélgetések légkörét a közösen elfogyasztott ebéd mellett.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.