Megújul a Ferencesek tere  

Megújul a Ferencesek tere  
2021.03.12.

A Ferencesek terén tartott sajtótájékoztatót március 10-én szerda délután Budai Lóránt polgármester, Balogh Béla alpolgármester és dr. Novák István plébános, melyen részt vett a körzet önkormányzati képviselője, Bódis Béla is.

Jövőre lesz 550 éves a Jászberényi Ferences Templom, s ez az alkalom jó lehetőséget ad arra, hogy a Ferencesek tere régen várt felújítása megkezdődjön. Ezt az ötletünket tavaly év végén megosztottuk Ternyák Csaba érsek úrral, amikor nála jártunk. Ő pozitívan fogadta elképzeléseinket, s a szavakat tettek követték. Néhány napja megszületett az első terv, melyet természetesen egyeztettünk plébános úrral is – mondta a sajtótájékoztató bevezetőjében Budai Lóránt polgármester.

A város jelenlegi gazdasági helyzetéből adódóan, a terv több lépésben valósulhat meg – derült ki a polgármester szavaiból, aki annak a reményének is hangot adott, hogy a megújítást követően a templom és környezete méltó lesz azokhoz a rendezvényekhez, melyeket itt szoktak tartani. Azt szeretnék, ha a jövő évi évfordulós ünnepségen már látható és érezhető lenne, hogy a tér fejlesztési munkálatainak első lépcsője megvalósult. A polgármester megemlítette azt is, hogy 2014-ben volt már egy terv a Ferencesek tere megújítására, de ez nem készült el.

Azt gondolom, hogy az 550 éves évfordulóra készülve egyházközségünk számos olyan problémát próbál orvosolni, amelynek itt van már az ideje. Egyrészt templomunk belsőjének megújítását a hívek adományaiból, támogatásokból és az önkormányzat segítségével az elmúlt két esztendőben már sikerült megvalósítani. A másik nagy projektünk a homlokzat rendbetétele lesz. A harmadik nagy feladat pedig, amelyet az önkormányzattal közösen szeretnénk megoldani, az itt lévő tér megújítása. Az elmúlt hónapokban Balogh Béla alpolgármester úrral egyeztetve alakult a terv, melyet valamennyien el tudunk fogadni. Egyházközségünk is szeretne ehhez a projekthez kapcsolódni, s ennek keretében az úgynevezett Porcinkula kápolnát és templomunk főbejárata közötti teret kívánjuk megújítani. Szeretnénk, ha ez a terület a parknak egy igazán szép, szakrális része lenne – mondta dr. Novák István.

A munkálatok első része hamarosan elkezdődik, mégpedig azoknak a fáknak a kivágásával, amelyek akadályozzák a megújítást. Természetesen új fák ültetésére is sor kerül a területrendezés során.

Bódis Béla, a terület fideszes önkormányzati képviselője is örömét fejezte ki, a Ferencesek tere átalakulása kapcsán. Nagyon örülök, hogy ez a munka megkezdődik. Az itt lakóknak régi vágya már, hogy a park megújuljon. Közel 20 éve lakom itt a közelben, s tudom, hogy már azóta várják az itt élők, de mondhatom a város közössége is, hogy a Ferencesek tere megszépüljön és régi fényében ragyogjon. Azok az elemek, melyeket a tervben láttam, nagyon jól szolgálják majd az itt élők igényeit – mondta Bódis Béla, aki azt is megjegyezte, ha lesz lehetősége, akkor a körzeti keretéből támogatni fogja a tér újjászületését. A képviselő megemlítette azt is, hogy tavasszal-ősszel rendszeresen szerveznek itt a lakókkal szemétszedést, hogy a környezetet szebbé tegyék.

Balogh Béla alpolgármester kiemelte, hogy a tér funkciójának figyelembevételével kezdődött a tervezés, melynek során folyamatos volt az egyeztetés dr. Novák Istvánnal. Nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy a Ferencesek tere egy közösségi, s egyben szakrális terület is. Ugyanakkor tekintettel kellett lennünk az itt élők, a gyermekek igényeire, valamint arra is, hogy a közelben két olyan intézmény van, melyben idősek laknak. Szóval megpróbáltunk olyan, mindenki számára elfogadható tervet készíteni, amelyet az anyagi lehetőségeink ismeretében meg tudunk valósítani – mondta Balogh Béla.

A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésre válaszolva az is kiderült, hogy a Ferencesek terének megújítása előre láthatólag több tízmillió forintos beruházás lesz.

Vissza
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.