Megörökített pillanatok
A Csányi Alapítvány Természetfotósainak Vándorkiállítása nyílt meg, november 6-án délután, a Déryné 6 Galériában.
A Csányi Alapítvány Jászsági Közösségi Háza részeként működő, Déryné 6 Galériában, az esemény kezdetén, Dr. Radoszáv Miklós, a közösség operatív igazgatója mondott köszöntőt, majd verssel és énekkel közreműködtek „Csányis” diákok.
A Csányi Alapítvány Természetfotós Klubja, 2014-ben alakult meg Szegeden. Az akkor még csak néhány főt számláló csapat, az Alapítvány segítségével és folyamatos önfejlesztéssel, egyre több fényképezési technikával ismerkedett meg. Néhány éven belül az Alapítvány többi Közösségi Házából is csatlakoztak hozzájuk lelkes, természetfotózás iránt érdeklődők. Rendszeres terepi fotós túrák révén, számtalan lehetőség adódott a fényképezési készségeik fejlesztésére, amit aztán az évente megrendezett workshopok is segítettek. Mindezek mellett az Alapítvány nyaranta, lehetőséget biztosít a képalkotó tevékenységekre, a már hagyományosnak számító Össz-Művészeti illetve a Baksi Természetfotós tábor megszervezésével.
A kiállított fotók mellett egy-egy QR-kód található, melyek megnyitásával, érdekes és hasznos információk olvashatók, melyek kapcsolódnak az alkotásokon látottakhoz és a képek készítőjét is bemutatja.
A roppant különleges perspektívákból és elkapott pillanatokat meg örökítő fotók megtekinthetők, december 2-ig, hétköznapokon 9 – 16 óráig.