Megnyílt az első élő adventi ablak
Civil kezdeményezésre, először városunkban, advent decemberi ideje alatt, nap-nap után, ablakok nyílnak meg a település több pontján. Az ablakok minden egyes helyszínen egyedileg lesznek díszítve és kivilágítva, valamint mutatják az adventi nap aktuális számát is.
Az első helyszín, december 1-én kora este, a Városháza volt, melynek bejárat melletti ablaka 18 órakor fénylett fel, a szépszámmal összegyűlt sokaság előtt. Budai Lóránt polgármester, mint házigazda, üdvözölte az eseményen résztvevőket és a vendégasztal kínálta italok és édesség elfogyasztására invitált kicsit és nagyot. Az asztal körül tüsténkedő hivatali dolgozók, teával, forraltborral és mézes süteményekkel kínálták az érdeklődőket, így rövidesen kellemes közösségi esemény kerekedett, ahol jóhangulatú, kedélyes beszélgetésbe elegyedtek az emberek egymással a világ kis és nagy dolgairól.