Megmaradnak a platánfák a Szent István körúton

Megmaradnak a platánfák a Szent István körúton
2019.06.27.

A nyolcadik számú választókerület lakóit invitálta bejárásra Baranyi László, a körzet képviselője június 19-én, szerdán délután. A lakosok és a város elöljárói, valamint a hivatalok vezetői rövid bejárást tettek a környék problémás területein.

A bejárás sarkalatos pontja a Szent István körút, ahol az ivóvíz-hálózat cseréje, valamint a kerékpárút kialakítása visszatérő probléma a körzetben. Korábban a kerékpárút fejlesztése kapcsán fogalmazódott meg a csatorna fővezeték fejlesztésének igénye.

A kivitelezés fakivágásokkal járt volna, ezért a fejlesztési tervet leállították. Újbóli átgondolással az 500 méteres szakaszból körülbelül 200 méteren, a Rét utcától kezdődően megoldható, hogy a fák és a kerítések között alakítsanak ki kerékpáros nyomvonalat, így megőrizve a fákat. Ezen a szakaszon nincs a földben infrastruktúra, közmű, ebből adódóan behelyezhető a vízvezeték. A további háromszáz méteres szakasz fejlesztését, a Móra Ferenc utcától a hídig nehezíti a földalatti közművesített rész. A problémára a szakemberek megoldásként azt javasolják, hogy a társasházak területén belül vezessék el a fővezetéket, azonban ehhez a társasházak lakóival kell megegyezni. A felvázolt tervrajzzal csaknem 35 platánfát mentenek meg, mindössze egy fa kivágása kérdéses, melynél a vízvezeték az úttest túloldalára is átmegy. A rövidebb szakasz munkálatait akár 3-4 hét múlva megkezdhetik.

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.