Maratoni rendkívüli testületi ülés
Költségvetési támogatásokról, a Városüzemeltetési és Tulajdonosi Bizottság hatáskörének módosításáról, valamint a JVV Nonprofit ZRt. felügyelő bizottsága személyi összetételének módosításáról tanácskoztak a Déryné Rendezvényház nagytermében, szeptember első napján az önkormányzat képviselő testületének tagjai.
Élénk lakossági és média érdeklődés mellett zajlott a város képviselő testületének rendkívüli, nyílt ülése, melyet a Fidesz frakció kezdeményezett. A személyeskedésektől sem mentes, a közönség tetszésnyilvánításaitól időnként hangos tanácskozáson, először Budai Lóránt polgármester adott tájékoztatást. Öt ügyről szólt, beruházások és egy pályázat kapcsán, melyek során városvezetés már vagy feljelentéssel élt, vagy azt tesz majd, a szakértői véleményektől függően.
Már ekkor jelentős nézeteltérés volt a városvezetés és a Fidesz frakció között, több alkalommal is hozzászólt a témákhoz az elmúlt ciklus polgármestere Dr. Szabó Tamás.
A visszamutogatás helyett a városvezetésnek dolgoznia kellett volna az elmúlt kilenc hónapban, de azt nem tette - jegyezte meg a vitában Tamás Zoltán, kormánypárti frakcióvezető. Budai Lóránt polgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, - ahol törvénytelenséget állapítanak meg a szakemberek, ott a városvezetésnek meg kell tennie a szükséges lépéseket.
Ezt követően a Fidesz frakció által javasolt napirendeket tárgyalták meg, egyikben sem volt megegyezés a két oldal között.
Végezetül mindhárom, a Fidesz frakció által javasolt előterjesztést, 8 igen és 7 nem szavazattal fogadták el. A mérleg nyelve, a Közösen Jászberényért Egyesület és a Fidesz frakció között, Dobán Gyula a Mi Hazánk Mozgalom képviselője volt. Szavazataival támogatta a Fidesz költségvetési átcsoportosítását, a szervezeti működési szabályzat változtatását és a JVV Nonprofit ZRt. felügyelőbizottságának visszahívását és ezzel együtt új összetételű bizottságmegválasztását.
A hosszúra nyúlt, szünet nélküli testületi ülést, több mint három és fél óra elteltével zárták le.
(forrásként felhasználva: Trió FM_ Szántai Tibor anyagából)