Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja
2020.06.01.

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. A szocialista Magyarországon e napot nem ünnepelték. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére a 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

 

Az emléknapon, Pünkösd ünnepéhez kapcsolódva celebrált misét Szántó József címzetes apát a Szentkúti templomban május 30-án szombaton este. A szertartást követően a Szentkúti téren a II. Világháborús emlékműnél, majd a Promenádon az I. Világháborús szobornál a város nevében Balogh Béla és dr. Gedei József alpolgármesterek koszorúztak.

 

Juhász Gyula: Az ismeretlen katona (részlet)

 

Én nem ünneplem őt, én gyászolom

Fekete posztós dob nélkül, magamban,

De milliók nevében, akik élnek

És föltámadnak majd egy szép napon

A sírból, mit ma országnak neveznek.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.