Magyar Érdemrend Lovagkeresztje: Dr. Rédei István Coop Zrt. elnök-vezérigazgatójának
Budapesten, a Pesti Vigadóban, 2020. november 5-én csütörtökön Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át.
Az államtitkár, a kitüntetetteket méltatva elmondta, hogy ők a saját szakterületeiken nemcsak maradandót alkottak, hanem példát is mutattak áldozatvállalásból. „A mai napon a közösségépítés, az oktatás, a kutatás és a felfedezések területén elért személyes teljesítményeket és egyben nemzeti büszkeségeket díjazzuk és ünnepeljük” - fogalmazott Schanda Tamás.
A köztársasági elnök, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dr. Rédei Istvánnak a sikeres cégvezetői munkája, valamint a kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként.
Dr. Rédei István több mint két évtizede vezeti a jászberényi székhelyű CO-OP Star Zrt.-t elnök vezérigazgatóként. A társaság irányítása alatt mára a COOP-rendszer egyik legnagyobb franchise tagvállalkozása, csaknem 100 településen 126 boltot üzemeltet, amellyel 1200 embernek biztosít megélhetést. Dr. Rédei István pályáját még az Egyesült Jászsági Áfésznél, mint jogtanácsos kezdte. A cégvezetés mellett a COOP üzletlánc egyik alapítójaként a kezdetek óta igazgatósági tagja a CO-OP Hungary Zrt.-nek, valamint elnöke az egyik regionális nagykereskedelmi vállalkozásának a Tisza-COOP Zrt.-nek, és a COOP rendszer pénzügyi társaságának a CO-OP Hitel Zrt-nek. Emellett a Jászsági Menedzser Klub alapítójaként aktív szerepet vállal Jász-Nagykun-Szolnok megye, azon belül is főként a jászsági régió gazdasági és társadalmi életében.
„Sok-sok közös munka van az elismerés mögött olyan kollégákkal, akikkel sokszor a COOP-csoport megalakítása óta együtt dolgozunk – fogalmazott a kitüntetés átvétele után Dr. Rédei István. A CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az elismerést éppen a csoport megalakulása óta eltelt negyedszázad teszi különlegessé, ez ad okot büszkeségre. „Mindenkinek járna az elismerés, aki ebben tevékenykedett. Ha egy vezető elismerést kap, az mindenkié, aki itt dolgozott, mindenkié, aki bízott benne, aki elhitte, hogy azokkal a módszerekkel, azokkal az elvekkel, amelyeket együtt fektettünk le és következetesen viszünk végig, sikert aratunk.” Rédei István arról is beszélt, hogy a magyar tulajdonú COOP életében mennyire fontos szerepet tölt be a közösség segítése, a társadalmi felelősségvállalás: „Ha elindul egy fa, és növekedésnek indul, a gyökereit nem tudja elveszíteni. A COOP esetében ezekben a gyökerekben megvolt az a társadalmi kapcsolatrendszer, amelyet mindenki próbál megőrizni, például az olimpiai mozgalom és a speciális igényű gyerekek támogatásán keresztül. De ezen kívül mindenki a saját cégénél igen erős kapcsolatrendszerrel rendelkezik, amely a lokális értékeket karolja fel, legyen akár sport, akár kultúra, vagy az intézmények működtetésének terén, vagy az életminőség javítása olyan embereknél, akik vásárlóink, de egyben barátaink, szomszédaink is.” Kiemelte ugyanakkor azt is: a sikerhez meg kell felelni a mostani világ legnagyobb kihívásának, ami a digitalizáció, az innováció és a versenyképesség.