Lezárult a zenei kalandozássorozat

Lezárult a zenei kalandozássorozat
2021.06.08.

A TradicióFúzió Folk XXI. rendezvénysorozat záró eseményét, koncert programját tartották június 5-én, szombaton este a JNE székházában, a Víz utcában. Az utolsó nagyszínpadi koncerten, a RitMusa zenekar cigányzene köntösébe bujtatott autentikus népzenéje szólt.

A fél éven át egymást követték a zenei előadók és együttesek fellépései a KultUdvarban vagy a népi táncosok székházának színpadán. Sajnos, a corona vírus járvány korlátozásai miatt, a programokat javarészt csak az online térben láthatták az érdeklődők. Kocsán László, a kulturális esemény sorozat szervezője szerin,t közönségük még így is sok szépet kapott, ami emelte lelkükben a jó érzést. Ez is volt a cél!  A népzenei tradíciókból kiindulva, tovább gondolva, túllépve azokon, belecsempészve ezt-azt, és másképp, de úgy előadva, hogy XXI. század elején is megérintse az embereket és visszataláljanak gyökereikhez. Ez tartották a legfontosabbnak és meg is valósították a program sorozat előadásain.

 

Az utolsó koncertet, ahol az Ercsiből érkezett RitMusa zenekar muzsikált, szerencsére már közönség előtt tarthatták meg, ami ugyan nem volt nagy létszámú, de annál lelkesebb. Hangulatos, autentikus, Paczolay Irma néni Ercsi gyűjtéséből származó, cigányzenével és dalokkal indították a műsorukat Musáék.  Három Musa testvér játszik a bandában, innen az elnevezés egyik része, melyhez hozzáillesztették zenéjük ritmusát és így lett a zenekar neve RitMusa. Ismert népdalokat más hangszerelésben valósítanak meg, egyedi alkotói elképzelésekkel színesítve azokat. Lendülettel, a közönséget magával ragadó dinamikával muzsikáltak. Pörgős összeállítást kaptunk Martin György jászfényszarusi gyűjtéséből származó, a tényleg autentikus cigányzenéből, ahol instrumentális hangszeres kíséret nem volt, de a ritmust adta a kanna, a kanál, az ujjakkal való csettintgetés, a szájbőgő és szólt a többszólamú ének. Záró akkordként igazi örömzenét kaptunk szászcsávási dalokkal, tambura szólóval, a ritmusra mozdult kezünk, lábunk, tánc nélkül nem is lehetett kibírni. Ráadásként még újra szólt a fényszarusi feldolgozás, ami igazi örömteli mulatozásba csapott át, valóban szívünk ritmusa hangzott a színpadról.

Reméljük, ősszel folytathatjuk!

(Foto: Gartai Nóra)

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.