Lehetőség a rácsodálkozásra

Lehetőség a rácsodálkozásra
2025.02.14.

A Lehel Vezér Gimnázium nyolc osztályos képzésében több évtizedes hagyomány, hogy a 10. osztályban vizuális kultúrából záróvizsgát tesznek a diákok, akik erre az alkalomra egy vizsgamunkát készítenek el, ami lehet képzőművészeti vagy tárgyalkotás, előadott zenedarab, de filmes anyag is akár. Ebben az esztendőben február 12-én, délután, tartották a patinás LVG könyvtárában a műsoros megnyitót és ez után az iskolagaléria falain és a folyosói tárlókban megtekinthetők lettek az egyedi alkotások.

Feszülten készülődő diákok és izgatott osztályfőnökük, Szabóné Gecse Anikó a folyosón, várakozással teli szülők, tanárok, barátok a könyvtár teremben, a soros 10. N osztály vizuális kultúra vizsga kiállítás nyitóeseménye előtt. Ez az osztályközösség igen szerencsés, mert egy sokoldalú művészeti tehetséggel megáldott és ezeken a területeken lelkesen tevékenykedő tanuló tartozik közéjük, aki összeállította és rendezte az este egyedi műsorát. Ő Kispál Berta, aki elöljáróban felkonferálta a rendezvényt és ebben elmondta: Meghatározó esemény volt a vizuális ismeretek vizsgafeladatok elkészítése az osztály életében, a galérián megtekinthető kreatív alkotások, a levetített filmek, a már hat éve együtt dolgozó közösség egyéniségeinek megmutatása. Az alkotások hónapokon át tartó munkafolyamatok eredményei, amely során különböző technikákkal, műfajokkal, stílusokkal kísérleteztek és minden egyes mű mögött ott van a diákok gondolata, egyéni látásmódja személyisége, bátorsága, amelyekkel új utakat mertek keresni a művészetek világában.

Remek ötletnek bizonyult felhasználni Dés László zenéjét, A Pál utcai fiúk musicalből és Mi vagyunk a Grund, fogadalmi dal szövegét átírva, szólítani színpadra az osztálytársakat és közösen megénekelni érzéseiket a vizuális vizsgával kapcsolatosan. A felsorakozást hangszeres zene, furulya és zongorajáték és egy Karinthy vers előadása előzte meg.

Mindezeket követően az intézmény igazgatója, Antics István köszöntötte az eseményre összegyűlt közösséget és felidézte: A nyolc osztályos képzés indításakor kicsit többet akartak, nem csak azt, hogy többet tudjanak a diákok, hanem nyissanak a világra más irányokban is. Szántai Katalin tanárnő gondolta ki ezt, a 10. végére egy olyan vizsga rendszert, melyhez munkákat készítenének a diákok és ezzel kultúrára való nyitottságot erősítenék. Ez meg is valósult, az elmúlt idők során Velkeiné Pócz Ilona folytatta, most Nagy Tamás viszi tovább lelkesedéssel e egyedi megmutatkozást.

Nagy Tamás, aki végig kísérte ezt a közösséget is a vizuális kultúrával való ismerkedésben, a vizsgamunkák elkészítésénél támogatott, inspirált, tanácsokat adott és biztatott mindenkit. A munkákat értékelő megszólalásában jelezte nincs más oktatási intézmény az országban, ahol vizuális képzésből vizsgát tartanak, ez egy kuriózum, egyedivé teszi az arculatot, ami azoknak a diákoknak a személyiségéből áll össze, akik az LVG-be járnak. A személyiség építésére pedig építőkövekre van szükség, amik lehetnek az osztálytársak, barátok, szülők, tanárok és mindenki, aki körülveszi a fiatalokat, tesz hozzá valamit, amiből összeáll a „Te magad”. Nőjenek ezek az építőkockák az égig!

A filmes alkotások megtekintése után az iskola galéria falain látható kreációkra csodálkozott rá a közönség, elismerve mi mindenre képesek ezek a gyerekek, amit nem is gondoltak volna. A tárlat látható, június 31-ig, az iskola nyitvatartási idejében.

 

duka

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.