Lehel Rockfeszt 2022

Lehel Rockfeszt 2022
2022.09.20.

Az egykor rendszeres Jászberényi Rockfeszivált, az elmúlt esztendőben sikeresen újraélesztették és idén is nagy lelkesedéssel készítették elő, a Lehel Rockfeszt 2022 eseményét a szervezők, mely szeptember 17-én, szombaton a Szabadtéri Színpadon teljesedett ki, tíz zenekar részvételével.

A keményzene ünnepe és legnagyobb rockzenei eseménye volt ez az este a Jászságnak, ami a koncertélmény mellett, kiemelt hangsúlyt fektetett új rock zenei tehetségek felkutatására és még némi jótékonykodásra is. Az előzőhöz képest más formában zajlott a Lehel Rockfeszt 2022 tehetségkutató versenye, az előzsűrizés során kiválasztott öt zenekar lehetőséget kapott arra, hogy élőben, közönség előtt mutassák meg mit tudnak nyújtani színpadon, a közönség és a szakmai bíráló bizottság előtt. Több szempont alapján is pontozták a fellépéseket, számított a zene, a hangszeres játék, a dalszövegek, de döntő lehetett az eredetiség és színpadi jelenlét is. Nem volt könnyű dolga a kiválasztásban a zsűrinek, igen színvonalas felhozatal zenélt, odaadó lendülettel és hatalmas lelkesedéssel. Némi agyalást és tanakodást követően, az Escape My Shadows banda produkcióját választották a legjobbnak, akik az eredményhirdetésen aztán a támogatók temérdek felajánlását vehették át. Az este további része a Jelek, a Magor, a Leander Kills és a Burnout zenekarok koncertjeivel folytatódott hajnalig, fiatal és öreg rockerek örömére.

(fotók forrása: VARESZ.photography)

306628937_203674648675784_2818894193608463800_n307464166_203674442009138_1855363230404548422_n

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.