kulináris közösségi kalandok - IV. Jász Kolbásztöltő Fesztivál
Nyolcvan csapat nevezett és mintegy kétezer vendég fordult meg január 25-én, szombaton a negyedik alkalommal megrendezett Jász Kolbásztöltő Fesztiválon, a Bercsényi úti sportcsarnokban.
A Jászság nagyrendezvényeinek sorában létjogosultságot szerzett Alattyánról indult esemény az eltelt négy esztendő alatt országos hírnevűvé nőte ki magát. A tavalyihoz képest most kétszerannyi csapat állt a húsosteknők mellé, hogy szaktudást, rafinériát, csapatszellemet és nem utolsó sorban jókedvet beleadva megmutassa, hogy készül a legjobb kolbász. Olyan kolbásznagyhatalmak is versenybe szálltak a sportcsarnokban, mint Békéscsaba vagy Szeged városának képviselői, de érkeztek versenyzők Körmendről és Erdélyből is. Az alapanyagok mellett felsorakoztak az asztalokon egyéb ínycsiklandó harapnivalók is és természetesen szomjas sem maradhatott senki. A kolbászok mellett a pálinkák is versenyben voltak, ez utóbbiak dicsérő szavakat nyertek közel s távoli barátoktól, régen látott cimboráktól, kollégáktól.
A jókedvet napközben a Pezsgő Zenekar muzsikája fokozta, ők játszották a rendezvény nyitányaként a magyar és a székely himnuszokat, majd a továbbiakban könnyűzenei és mulatós slágereknek adtak teret. Tér a táncos lábúaknak is jutott, sokan mozogták le ekképpen a megosztó fitneszguru tanácsaival mit sem törődve felcsipegetett kalóriabombákat. A rendezvényen való felhőtlen jókedvre, az ízek élvezetére Budai Lóránt polgármester és Pócs János országgyűlési képviselő is bíztatta nyitó beszédében az egybegyűlteket. Pócs János még egy butykos gönci barack szétkínálásával is nyomatékot adott szavainak.
A média munkatársait és az önkormányzati képviselőket a rendezvény szervezői; Nagy Zsolt, Balog Donát, Józsa Tamás tájékoztatták a fesztivál háttérmunkájáról, a város és a Jászságot érintő további rendezvény-terveikről. Sajnos a csapat negyedik tagja, – Böndi Attila – egy kisebb baleset miatt nem tudott részt venni az információ-átadáson.
A Kolbásztöltő most kapott helyet második alkalommal Jászberényben és a létszámot máris sikerült megduplázni. Az, hogy mivé nővi ki majd magát a rendezvény még kérdéses, de a népszerűsége töretlenül ível felfelé. A csarnok befogadó képessége mindenesetre már most is a határokat feszegeti. A Kolbászfesztivál most egy nagyot lépett felfelé, de még koránt sincs a csúcson, csupán a Béta verzióban – fogalmazott Józsa Tamás.
Balog Donát képviselő és Budai Lóránt polgármester megköszönte az informatív beszámolót és a város további támogatásáról, az együttműködés készségéről biztosították a szervezőket. Amíg a kisteremben a tanácskozás zajlott, addig a sportcsarnokban készültek a finomságok. Az megtöltött kolbászokat az Aranysas kuktái sütötték készre. Amíg a 15 tagú zsűri kóstolt és értékelt, addig Kis Grófo szórakoztatta a nagyérdeműt. Este fél hatra végre megszületett az eredmény. A legmulatósabb csapat díját a Hétszínvirág Táncegyüttes, a legmutatósabb asztal díját a Duna House, a csapat egység díját a Kolbász Bűvölő Anyuk, a legászabb díjat a Huligánok kapták. A Vadász zsűri különdíja a Jászsági Pálinkásoké lett. A szakmai díjat a Kolbárók fürjtojásos kolbásza nyerte. A harmadik díjat a Jászszentandrás Község citromos kolbásza vitte haza. Második helyezett a Farmos SE remekműve, míg az arany kolbásztöltőt idén a Gerőcs Kerámia Csapata nyerte el.
A buli az eredményhirdetés után sem állt meg. Este kilenckor a Parno Graszt lépett színpadra és csinált fergeteges hangulatot, majd Retro party, Bárány Attila és a Kőnig Remember - Dj. Dragon S-sel zárta az egész napos rendezvényt.