Kreatívok különlegességei
Kreatív termékem alkotói pályázat eredményhirdetését tartották, a berendezése előtt álló belvárosi kreatív pont, a leendő rommLi üzlethelységében, május 28-án kora délután. Ez alkalommal találkozhattunk a bírálat során a legtöbb pontot elért kézművesekkel, művészekkel és meg ismerhettük ötletes termékeiket.
A kulturális és kreatív gazdaság fejlődését támogatni hivatott Stimulárt projekt részeként és annak keretében hirdettek meg a Kreatív termékek alkotói pályázatot. Erre a felhívásra várták jászsági alkotók, kreatív vállalkozások termék portfolióit, fényképeken és szöveges leírás formájában február, március hónapokban. Összesen 19 pályamű érkezett, köztük újszerű dolgok, kidolgozott termék ötletek, mindezeket egy ötfős zsűri értékelte, pontozásos rendszerben. A bírálók döntéseit, amit hangsúlyoztak: nem ragsor a kreatívok között, a járványügyi helyzet miatt csak most sikerült a nagy nyilvánossággal is megismertetni.
Az eredményhirdetés és az oklevelek átadása alkalmat adott arra, hogy személyesen is megismerhessük a díjazott alkotókat és munkáikat. Az eseményen Góg Zoltán a Stimulart projekt szakmai munkatársa elmondta: a pályázat elérte célját, eredményes volt és színvonalas alkotások portfóliói érkeztek. A kialakult végeredmény alapján négy alkotót és alkotását minősítették Stimulár díjas terméknek: Jakusné Farkas Ildikó fazekas, Bíró Boglárka festőművész (MiMiKRii CERAMICS), Tőzsér Melinda csuhéfonó népi kézműves és Koncz Gábor festőművész, grafikus. Nyereményük egy bemutatkozási, árusítási lehetőség POP-UP üzlet formájában, ami rövid időtartamú, de intenzív megjelenést kínáló üzleti megoldás, melynek keretében május 28-tól július 4-ig várják az egyedi termékek iránt fogékony érdeklődőket és vásárlókat. A díjazottak mellett még további négy pályázónak szavaztak bizalmat a zsűri tagjai, Farkas Edit grafikus, Tajti Erzsébet viseletkészítő, Fülöp-Kukoly Erika kézműves (VARIÉS), Borbásné Budai Valéria viseletkészítő, akiknek az értékelése szintén kiemelkedő volt.
Öt héten át lesz nyitva a POP-UP üzlet, a nyolc alkotónak, egymást váltva, kéthetes átfedésekkel lesznek láthatók, elérhetőek termékeik. Érdemes lesz ezen időszak alatt többször felkeresni, a Déryné Rendezvényház főtéri utcafrontján található üzlethelyiséget, megismerkedni, megcsodálni és vásárolni is az ott található kézműves alkotásokból. Ezek a látogatások jó alkalmat jelenthetnek, hogy odaszokjunk a helyre, hiszen szeptemberben ott nyílik majd meg, roomLi a kreatív pont - jászsági alkotók boltja és kiállítók tere.
Fedezze fel ön is a kreatív kincseket az időszakos üzlet az alábbi nyitvatartással érhető el: Kedd, szerda, csütörtök, péntek: 14.00-18.00, Szombat: 9.00-14.00, Vasárnap - hétfő: zárva