Kreatívok éjszakája

Kreatívok éjszakája
2020.09.28.

A helyi kulturális és kreatív ipar számos szereplője mutatkozott be, szeptember 25-én, pénteken, az első alkalommal megrendezett, Kreatívok Éjszakája programon, a Főnix Műhelyházban.

 

 

A program a Jászberény által vezetett, tavaly április óta futó Stimulart nemzetközi projekt részeként valósult meg. Ezzel a közösségi kezdeményezéssel is, a kulturális és kreatív gazdaságot szeretnék fellendíteni a városban és a kistérségben, piacot teremtve a helyi kézművesek, vállalkozások termékeinek, szolgáltatásainak.

A Főnix Műhelyház udvarára települt vásáron, bemutatón, kézműves-alkotók egyedi portékái és gasztronómiai különlegességek várták az érdeklődőket. Sokan kíváncsiak voltak a különböző kreatív technikákra és az alkotás folyamatába is bekapcsolódtak a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület műhelyfoglalkozásain a Főnix épületének termeiben.  Ott, a nemezelés, vagy éppen a papírfonás rejtelmeibe avatta be az alkotni vágyókat, de akár a Logiscool digitális élménytere is kipróbálható volt. A Jövőkép Alkotók Egyesülete művészei, festészeti technikákat, valamint a linómetszést mutatták be. A színház teremben szakmai fórumot tartottak, melyen a kreatív iparban sikert elért vállalkozók, a fotóstúdión, a gasztronómián, a marketing kommunikáción át, osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az este szórakoztató programjának része volt a Birinyi Mesekőr esti meséje és a Klubkoncert sorozatban, a mozi galérián, a Harakyru Band lendületes koncertje.

A Projekt az Interreg Central Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg.

img_8307img_8310img_8311img_8315img_8301img_8420

 

 

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.