Közérdekű számlát nyitott a város
Budai Lóránt polgármester, Balogh Béla és dr. Gedei József alpolgármesterek április 1-én, csütörtök kora délután a Városháza udvarán sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet a „Jászberényiek a Városért” elnevezésű közérdekű kötelezettségvállalás indítására.
Az elmúlt másfél évben a testülettel, vállalkozókkal, a miniszterelnökséggel rengeteg egyeztetést lefolytattunk a város gazdasági helyzetével kapcsolatban, amelyről igyekeztünk tájékoztatni a lakosságot is – mondta bevezetőjében Budai Lóránt polgármester. Talán ennek is köszönhető, hogy a nagy hangsúlyt kapott városi gazdálkodás ügyét sokan a szívükön viselik a városban. Mindezek folyományaként többen jelezték, hogy lehetőségeikhez mérten szeretnének segíteni az önkormányzatnak a soha nem látott szűkös anyagi helyzetben.
Mindezek után a városvezetés arra az elhatározásra jutott, hogy hasonlóan a koronavírus elleni küzdelem okán létrehozott számlához, egy újabb számlát hoznak létre, megteremtve a lehetőségét annak, hogy ki-kilehetőségei szerint segítsen az önkormányzatnak a város üzemeltetésében, fejlődésében, a meghatározott feladatokban az egészségügy, közművelődés, gyermekjólét, szociális ellátások, környezet és természetvédelem, közfoglalkoztatás, turizmus, valamint a sport és ifjúsági ügyek terén. Az MKB Banknál vezetett „Jászberényiek a Városért” elnevezésű 10300002-10697900-49020162 számú számlára várják azokat a kisebb-nagyobb felajánlott összegeket, amelyekkel támogatni kívánják Jászberényt.
Természetesen, ahogy a „Jászberény Város a koronavírus ellen” számla esetében, itt is minden bejövő forinttal visszaellenőrizhetően el kívánnak számolni. Jogilag és gazdaságilag a kérdést megvizsgálták, a képvelőtestület egyöntetű jóváhagyásával nyitották a számlát, amelyre a befizetett összeget előre is nagyon köszöni a városvezetés – fejtette ki a polgármester.
***
A „Jászberény Város a koronavírus ellen” elnevezésű 2020. márciusában felajánlások fogadására nyitott számlára összesen 5.604.177 Ft összegű utalás érkezett magánszemélyektől, civil- és gazdálkodó szervezetektől.
A befolyt összegből 5.555.002 forintot felhasználtak, a fennmaradó 49.175 forint jelenleg is a számlán található. A felhasznált összegből 2.610.500 forintot támogatásként utaltak el önkormányzati intézmények és a J.V.V. Nonprofit Zrt. részére a koronavírus elleni védekezéshez az általuk benyújtott kérelmek alapján.
A Központi óvoda 1.070.540, a bölcsőde 289.980, a családsegítő 249.980, az állatkert 1.000.000 forintot kapott. A fennmaradó 2.944.502 forintot az önkormányzat fertőtlenítő szerek, mosógép vásárlására a kórház részére, bébiőr, lázmérő, fonendoszkóp, fertőtlenítő szórófej, kéztörlő, szappan, kesztyű, szájmaszk, ételéhordó doboz vásárlására fizette ki. A tételeket a mosógép kivételével az önkormányzatnál és intézményeinél használták fel. A számlán az utolsó pénzmozgás július 28-án volt. Részletes felhasználásról írásban a polgarmester@jaszbereny.hu email címen lehet érdeklődni