Köszönet az önkéntes életmentőknek

Köszönet az önkéntes életmentőknek
2023.02.21.

A törökországi földrengés során a magyar mentőcsapatoknak jászberényi tagjai is voltak. Őket és négylábú társaikat köszöntötték február 20-án, hétfőn délután a Városháza házasságkötő termében.

Minden két- és négylábú vendéget nagy tisztelettel köszöntött Budai Lóránt, Jászberény polgármestere az ünnepségen, melyen a képviselő-testület tagjai közül is többen megjelentek.

– Az ország, a világ egy emberként figyelte a törökországi és a szíriai eseményeket. – Az első napon hírt kaptunk arról, hogy ti mentek menteni. Már akkor elhatároztuk, hogy amikor hazajöttök, akkor megköszönjük nektek azt a munkát, amiről nekünk itthon igazán fogalmunk sem lehetett. Bár olvastunk róla, fényképeket láttunk, de azt, hogy pontosan ott mi történt, csak ti tudjátok – mondta a polgármester, aki jelezte, hogy két üzenettel érkezett erre a találkozóra.

- Az egyik üzenet az, hogy Jászberény város nevében köszönetet mondjunk azért a munkáért, amit nemcsak ebben az időszakban végeztetek, hanem a korábbiakban is. Ez a mai ugyanis nem az első esemény, ahol kifejezhetjük elismerésünket nektek. Üzentek ti is ezzel a helytállással. Sokan nem tették volna meg azt, amit ti önként vállaltatok. Első szóra indultatok segíteni, ezzel mutattok példát az embereknek, hogy lehet ezt így is. Én néhány héttel ezelőtt úgy fogalmaztam, hogy meg kell tanítani az embereket másként gondolkodni. Ti ebben is példát mutattatok. Remélem, ez is hozzásegít bennünket, hogy tudjunk egymás felé barátsággal fordulni akkor is, ha egyébként sok mindenben nem értünk egyet - mondta Jászberény első embere.

Budai Lóránt azt is megjegyezte, hogy az elmúlt napokban sokan, sokféleképpen ismerték el a földrengés helyszínén dolgozó magyar mentők munkáját, amit Jászberénynek is kötelessége megtenni. Éppen ezért Jászberény polgármestere a két tűzoltó, valamint a három mentőkutyás szakember és a három négylábú díjazása előtt egy nagy tapsot kért a megjelentektől, amely fel is csattant.

Ezt követően a polgármester díszes, bekeretezett emléklapot és egy-egy ajándékcsomagot adott át a kitüntetetteknek, míg a kutyusok egy-egy nagy műcsontot és egy-egy zsák finom kutyaeledelt kaptak, miközben a jutalmazottakat néhány mondatban bemutatták.

Bujdosó Gábor tűzoltó alezredes, a Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályának vezetője. A tűzvédelmi előírások betartását szigorúan megköveteli, következetes, határozott, de mindig a segítő szándék vezérli. Szakmai munkavégzésén túl a Hunor mentőszervezetben is feladatot vállalt és folyamatosan, aktívan segíti a szervezet béke időszaki, hazai és nemzetközi gyakorlatainak szervezését és végrehajtását.

Bősze Balázs tűzoltó zászlós, aki Jászberényben él és 2017 óta szolgál a Hatvani Tűzoltóságon, s a Hunor mentőszervezet tagja. A Hunor mentőcsapattal 17 túlélőt, köztük 3 gyermeket mentettek ki a romok alól. A 17 túlélő mellett 29 áldozat holttestét is kiemelték a romok alól. Emellett mentettek kutyát, macskát és papagájt is.

Szabó Gábor a jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke. Egész életét a kutyák kiképzésére, a velük való foglalkozásra tette fel a családjával együtt. Az ország egyik legnagyobb gyakorló-, illetve rompályáját hozta létre, ahova külföldről is járnak csoportok tréningezni. Gogó nevű, 5 éves, német juhász és belga juhász keverék kutyájával vett részt a mentésben. Gogó elsősorban a hazai rendőrségi alkalmazásokban teljesít szolgálatot, de a területkutató vizsgája mellett romkutató vizsgát is tett.  A törökországi bevetésen munkavégzés közben megsérült, de szerencsére sérülése nem volt veszélyes. A fertőzésveszély miatt viszont nem tudott tovább dolgozni.

Dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola vezetője, valamint a jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány kiképzője. Tamás négylábú társa Trafy, 8 éves labrador, kiképzett vakvezető, mozgássérült segítő és rohamjelző kutya, valamint vizsgázott terápiás kutya. Harmadik munkakörében, romkutatásban, területkeresésben és nyomkövetésben is megszerezte a legmagasabb nemzetközi minősítést.

Mező Marcell a Lehel Vezér Gimnázium tanulója, jelenleg érettségijére készül. Tizenkilenc évesen a legfiatalabb mentőkutyásként utazott Törökországban négylábú társával, Blackkel, az 5 éves labradorral élete legelső éles bevetésére, hogy segítsen a földrengés károsultjain.

Az ünnepségen közreműködtek a Palotásy János Zeneiskola fúvósai. A rendezvényt állófogadás zárta.

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.