Könyvtár, a kulturális közösségi tér

Könyvtár, a kulturális közösségi tér
2025.06.15.

Ebben az esztendőben a 96. Ünnepi Könyvhetet rendezték a fővárosban és számos, az eseményhez kapcsolódó településen, köztük városunkban is. Ez alkalommal a Városi Könyvtárban tartották a Könyves Csütörtök programjait június 12-én, melyből már 16-at szervezték meg találékonyan.

Többféle érdekes program, köztük előadások, bemutató, vetélkedések várták a Városi Könyvtárba érkező diák csoportokat és az érdeklődőket. A megnyitón elöljáróban Kovács Péter az intézmény vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd  Glodics Ádám rendőr őrnagy, kapitányságvezető köszöntője hangzott el.  A helybeli rendőrkapitányság úgy kerül a képbe, hogy annak  munkatársai tevékenyen közreműködői voltak a napnak és drogprevenciós előadásokat tartottak középiskolásoknak, Legális és illegális drogok címmel. A kisebbeket Sőrés Rozka várta élőszavas meséivel, melyekbe elmerülve ifjú hallgatói bevonódtak a történetekbe és együtt játszottak, élményekkel töltekeztek. Különleges házi kedvencekről tartott bemutatót Tóth Zalán, a Poszeidon Kisállat Kereskedés szakértője. Megérinthető volt az amerikai gabonasikló, kézbe vehető a madagaszkári sziszegő csótány, megfigyelhető az ázsiai erdei skorpió és számtalan érdekes információ is elhangzott ezekről a nemszeretem állatokról, melyeket már sokan tartanak kedvtelésből. A nap során két játék résztvevője lehetett az erre vállalkozó, az egyikben a könyvtárban bujkáló manókat, a másikban a bujkáló olvasókat kellett megtalálni, aki mindannyiukat fellelte, apró ajándékot kapott. Délután mém alkotó és könyvborító ajánló csapatversenyek zajlottak felsősök részvételével. A harmadik emeleti folyosó galérián, Tollas barátaink képekben címmel, Demeter Bori, Gulyás Éva, Tajti Ildikó fotóiból nyílt kiállítás, interaktív módon. A képekre kíváncsiak madárhangokból találhatták ki melyik fényképen milyen madár látható és kiállítók ezt követően lebbentettek fel a fátylat színes munkáikról. A Kamarateremben, az egész napos esemény zárásaként az I. Könyvtári kvíz estet tartották, ahol félszáz kérdésre kellett megfelelni irodalmi és a könyvtárral kapcsolatos jelentősebb események témájában.

A 16. Könyves Csütörtök programjai szórakoztatóak, érdekesek voltak és hozzájárult ahhoz, hogy a könyvtár ne csak könyvtár legyen, hanem kulturális közösségi térként is funkcionáljon. Ez a mi Városi Könyvtárunkra igencsak jellemző, ahol az élmények adása mellett az ismeret bővítése is a cél.

duka

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.