Költészet és képzőművészet
A magyar költészet napján, április 11-én, és ahhoz kapcsolódva, Szerelmem… címmel meghirdetett versillusztrációs pályázat eredményhirdetését, és a beérkezett művekből rendezett kiállítás megnyitóját tartották a Hamza Gyűjtemény Jász Galériában.
Hamza D. Ákos festőművész, filmrendező maga is írt verseket, így a hozzá kötődő intézménybe a költészet és a képzőművészet összekapcsolódása mindig is cél volt. Közel két évtizedes múltra tekint vissza, A magyar költészet napját íly módon köszöntő képzőművészeti pályázat, a Hamza történetében, amiből a korlátozások miatt két év kimaradt. A pályázat kiírásával a képzőművészeti közösségi helynek az is volt a célja, hogy olvasásra, szövegelemzésre, az írott szó képi megfogalmazására, az emberi érzelmek értelmezésére és megjelenítésére ösztönözzenek fiatalokat, - mondta el Farkas Edit igazgató.
Ezt követően a Lehel Vezér Gimnázium, „Énekelni jó!” kis kórusa, Deméné Ilonka Gabriella vezetéséve,l vidám tavaszi dalcsokorral színesítették a díjátadót.
Ebben az esztendőben is egy verset emeltek ki, ami a pályázat témáját adta, a 100 éve született Nemes-Nagy Ágnes költő és műfordító, Szerelmem, viziisten költeményének hangulatát, üzenetét kellett ábrázolni a pályázóknak a képzőművészet eszközeivel, szabadon választható technikával. A költeményt, Győri Máté, az LVG 11. n osztályos tanulója tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Érzékelhető volt a kényszerű kihagyás a beérkező pályaművek számában, az eddigi száz körüli alkotásokat most 38 követte, melyeket szakmai zsűri értékelt, Bartos Kinga grafikus, Beluzsár Csaba a múzeum pedagógusa, valamint Farkas Edit igazgató személyében.
A vers képi világa jól körülhatárolható, a fiatalok figyelme főként a tavirózsa virágaira, hínárra, kecses madarakra, csigákra, halak rajára fókuszált és a díjazottak a technikai megoldásaikban, ötleteikben a többiek közül kiemelkedve jelenítették meg a felsoroltakat. Hat alkotó és alkotása került díjazásra, az első és második hely mellet, megosztott harmadik hely és még két különdíj is átadásra került.
Az első helyezett pályamű jászapátiról érkezett és Nagy Alexa, 17 éves tanuló érdemelte ki, felkészítésben Deli Júlia tanárnő közreműködött. Akvarelljén elvonatkoztatott a valósághű ábrázolástól, a hullámok között a csigák, a tavirózsa és a hal, a Nap a sugaraival és a kiemelkedő fő alak, hajának hullámaival komplex egészet alkot.
A pályázatra érkezett valamennyi alkotást, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria hátsó termében lehet megtekinteni.