Klasszikusok nekünk

A szépszámú hallgatóságot, Szikra István műgyűjtő, a galéria tulajdonosa köszöntötte és örömét fejezte ki, hogy e fantasztikus komolyzenei sorozatnak továbbra is helyet adhatnak a Szikra Galériában. A folytatásban Sas Dániel zongoraművész vált egyszemélyes főszereplővé, az ismertető szövegekben, anekdotákban és persze a zenében, zongorajátékban egyaránt. Az est alcímével, „Klasszikusok csak neked!”, utalni gondolt törekvésére, amivel szeretné elérni, hogy a klasszikus zene adjon egy olyan személyes élményt, amit mindenki haza tud magával vinni. Legyen az egy dallam, darab vagy szerző, ami beépül közvetlenül a befogadók tudatába és ez volna a Művészeti Klub lényege is, ha valami megragad, azt fölidézhessék és meghallgathassák bármikor és bárhol. Ezt az tendenciát volt hivatott segíteni az előadás elején mindenkinek átadott műsorlap, ami segítségével egy-egy megkapó tétel vagy szerző egyszerűbben visszakereshető.

A nemcsak hangszerével remek előadó Sas Dániel, szokásához híven zenetörténeti korszakokon vezette végig a közönségét, és e közben érdekességeket osztott meg az előadott darabokról és szerzőikről egyaránt. Újdonságként a vizuális szemléltetéssel is próbálkozott, a zeneművekhez passzoló fotóval vagy festménnyel, próbálta mégjobban bevonni a hallgatóságot a klasszikus élő muzsika varázsába.

Előadás mottóját ez alkalommal, Leonard Bernstein, legendás zeneszerzőtől kölcsönözte, miszerint: „a zene megnevezi a megnevezhetetlent és közvetíti a megismerhetetlent” , zongoraművész szerint, az első három eljátszott szonáta kimondottan erről szólt, a méltatlanul nem ismert barokk mester, Scarlatti művei közül. Lépve egy korszakot, a bécsi klasszika első nagy mestere Haydn vidám szonátája teremtett jókedvű hangulatot a teremben. A program interaktív része kis játékra invitálta a közönséget, négy zeneszerző ( Chopin, Scriabin, Liszt és Bartók) mindannyian fantasztikusan művelték hangszerük játékát, noktürnjeit játszotta el Sas Dániel, de nem a műsorlapon leírt sorendben. A feladat az elhangzó darabok egymásutániságának megállapítása volt, amiből a jelenlévő műértők jól vizsgáztak. A továbbiakban, a zongora valaha élt legnagyobb virtuóza, Liszt Ferenc következett, aki olyan szintre fejlesztette az ezen a hangszeren való játékot, ami a mai napig feladja a leckét a zongoristáknak. Ezt a hagyományt, később Bartók Béla folytatta, ez egy olyan szál, ami a két géniuszt összeköti és még ilyen a csárdás, amiből a két szerzőtől egy-egy hangzott el. A zenetörténeti utazás a modern korba végződött, egy olyan szerző műveivel kinek neve hallatán a jazz jut eszünkbe, pedig Gershwin vágya az volt, hogy világot járó klasszikus zongorista legyen, aki a legnagyobb koncerttermekben játszik. A zárószámként elhangzó három rövid prelűdje, egyfajta felvezetése is volt a következő klub estnek, ami az Improvizáció jegyében címet kapta, ahol kimondott improvizációkra, jazz-re és klasszikusokra felfűzött műsor lesz, március végén.

E felemelő, érzelmeket és harmóniákat hordozó előadás után a következőt is kíváncsian várjuk!

duka