Kerékpáros barát események, a fenntartható közlekedésfejlesztés jegyében
A fenntartható települési közlekedésfejlesztés Jászberény belvárosában című, TOP-os pályázathoz kapcsolódó, szemléletformáló kampány alkalmával, több eseményre is sor került, a projekt év végi lezárását megelőzően.
Az elmúlt napokban Adventi tekergő címmel indult játék, melynek keretében öt, egy-egy feladványban körülírt, városi helyszínt kellet felkeresni, melyek kerékpárúton is megközelíthetőek. A feladat egyszerű volt: felismerni a kijelölt pontokat a leírás alapján, bringára pattanni és eltekerni valamennyihez, majd ott készült fotókkal benevezni a sorsolásra. Annak ellenére, hogy teljesítésre csak szűk határidő állt rendelkezésre és az időjárás sem éppen kerékpáros barát arcát mutatta, mégis több mint két tucat bringás küldte el fényképeit. A közülük kisorsolt három szerencsés, értékes, a két keréken tekeréshez kapcsolódó ajándékcsomaggal is gazdagodott.
A szemléletformáló kampány részeként, december 21-én hétfőn délután egy speciális kerékpáros szervizállomás került telepítésre, az autóbusz állomás parkosított várakozóhelyei közelében. A helyszínen Budai Lóránt polgármester elmondta, hogy szeretnék ezzel is megkönnyíteni a bringások mindennapjait. A szervizponton egy rögzített, a váz megemelésre alkalmas állvány, beépített, masszív kivitelű pumpa és gyorsjavítást segítő szerszámkészlet található. Kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy a szervizpont időtálló, vandál-biztos anyagból készüljön. Az esetleges lopások elkerülése érdekében kamera figyeli a helyszínt, valamint a szerszámokat erős sodronnyal rögzítették a rozsdamentes acél vázhoz. Az eszközök között megtalálhatóak imbuszkulcsok, fogók, csavarhúzók, villáskulcsok és gumileszedők.
Az alkalomhoz kapcsolódva két elektromos rásegítéssel felszerelt kerékpárt került még átadásra, a városvezető közreműködésével, a közterület felügyelői részére, melyek a mindennapokban segíthetik munkájukat.