Jótékonysági vetítés a bodonyi közösségépítő megsegítésére

Jótékonysági vetítés a bodonyi közösségépítő megsegítésére
2024.04.30.

Jótékonysági fim vetítést tartottak április 23-án, a Lehel Film – Színház Sára Sándor termében, ahol a vetítést közönségtalálkozó követte, a film alkotójával és főszereplőjével.

Egy folyamatkövető dokumentumfilmet forgatott A Falu Mestere címmel Gál Tamás filmkészítő. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon az elmúlt esztendőben láthatta a közönség a diplomafilmnek készült alkotást. A Falu Mestere egy egyszerű emberről szól, aki életét, kevés pénzét arra áldozza, hogy zsákfalujában, a Mátra északi lábánál, a dombok között megbúvó Bodonyban hagyományos emberi értékeken alapuló közösséget teremtsen. Az idő folyásában átalakuló faluban megrekedt az élet, a tradíciók feledésbe merültek, a szokásokat alig akad, aki ápolja. István a film főszereplője, a helyieknek csak Beni, egy magányos harcos, tele pici ötletekkel, célokkal, álmokkal. Aki szeretné feléleszteni a közösségi életet a kis településen, de önként felvállalt tevékenysége során akadályokba ütközik. Mégsem hátrál meg, elszántan fáradozik, hogy a helybéliek érdektelenséget megváltoztassa és pusztulást megállítsa. A Falu Mestere filmalkotás a IX. Bodonyi Muzsikusok Estjének előkészületein keresztül mutatja be, hogy sikeres lesz e István törekvése.

Ez év elején Bodonyban elektromos zárlat okozott tüzet egy lakóházban, ahol több helyiség kiégett és a teljes tetőszerkezet megsemmisült, a berendezések nagyrésze a tűz martaléka lett. A ház így lakhatatlanná vált a benne lakó Farkas István és beteg édesanyja a tél közepén vált hajléktalanná. Történetesen ö az az István Bodonyban, a Falu Mestere, akiről két esztendeje a dokumentumfilm forgott.

A vetítést követően a film alkotójával Gál Tamással és főszereplőjével Farkas Istvánnal beszélgetett Góg Zoltán kulturális szervező. A vetítőtermet megtöltő közönség megismerhette a film készítésének menetét és a főszereplő közöségépítő törekvéseit, élményeit a szerepléssel kapcsolatosan és személyes tragédiáját, amelyből a kiutat keresi és ehhez a segítséget.

Farkas István életének újrakezdéséhez adományok ajánlhatok fel a Bodony Község Önkormányzata nyitotta bankszámlaszámon 11739009-15729466-1001000, ahol a közleményben csak annyit kérnek írni: Beni. Ha megteheti segítse, hogy sorsa jobbra forduljon, egy állandóan a közönségért dolgozó embernek.

DG

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.