Jászsági festők nesztora
Éppen hét nap múlva tölti be 80. életévét, ifj. Benke László festőművész, így e kerek évforduló okán, A hónap műtárgya sorozatában, egy alkotása került bemutatásra, augusztus 2-án a Szikra Galériában.
A képzőművészeti galéria kávézó helyiségében még soha ennyien nem ülték körbe az asztalokat, nagyon sokan jöttek el ez alkalommal, megtisztelve ezzel az örökifjú ifj. Benke Lacit. Számtalan barát, kolléga és ismerős mellett, városunk vezetői is részesei voltak az eseménynek. A Palotásy János Zeneiskola növendékei, Puskás Adrienn, oktató közreműködésével, vidám zeneműveket adtak elő. Metykó Béla helytörténész, ifj. Benke Lászlóval folytatott beszélgetései alapján állított össze egy remek előadást, a tanárúr életének mozzanataiból. Ebben helyet kapott, barátja, Cseh Tamás vezette bakonyi indiánok táborában töltött nyarak, a disc jockey korszak, a legendás Pannoniában és művészeti indulásának kezdetei is.
Mindezek után, az ünnepelt beszélt magáról és művészetéről, bemutatva több alkotásáról készült felvételeket, felidézte, hogy tanárként ritkán és olykor csak felkérésre festett képeket, nyugdíjasként azonban már gyakrabban nyúlt az ecsethez. Négy évtizeden át tanított rajzot, festőként olajképeket, grafikákat készített, igazi művészetivilága a természetelvűség, a realitás. Szakrális alkotásai is vannak templomokban, melyeket már idősebb korában alkotott.
Az esemény záró részében az egybegyűltek, sorban felköszöntötték ifjabb Benke Lászlót, a Hagyományőrző Egylet alkalmi dalos triója, köszöntő énekkel örvendeztette meg az ünnepeltet.