Idén is folytatódik az Alzheimer Café
Az Alzheimer Café idei első előadását január 14-én rendezte meg a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény és együttműködő partnere, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház.
A szervezők immár több mint egy éve várják az érdeklődőket kéthavonta tartandó találkozójukra. Meghívott vendégünk már nem volt ismeretlen a rendezvényünket rendszeresen látogatók számára. Így is nagy izgalommal várták Nagy Bana Zsanett Memóriakövet, Komplex Mozgás és Táncterapeuta előadását, amelynek témája az aktív időskor volt.
Zsanett előadásában kitért a mozgás, a helyes táplálkozás fontosságára, a káros szenvedélyek mellőzésére. Kiemelten felhívta a figyelmet a társas kapcsolatok jelentőségére, hiszen nem csak testi, szellemi, de lelki támogatásra is szükségünk van a megváltozott életszakaszban. A szoros kapcsolati háló elősegíti a hatékonyabb stresszkezelést, a feladat vagy problémamegoldás hatékonyabb, gyorsabb rendezését. Az öregedéssel nem szabad a kapcsolatokat felszámolni, ellenkezőleg, új kapcsolatokat, elfoglaltságokat kell keresni, melyben hasznosan lehet eltölteni az időt. A kor előrehaladtával nem csak veszítünk képességeinkből, az évek során felhalmozott élettapasztalatunkkal még segítségére is lehetünk környezetünknek.
Végezetül közös ülőtáncra invitálta a jelenlevőket, melynek mottója szerint nincs olyan, hogy jól, vagy rosszul csinálod, csak az, hogy csinálod, vagy nem csinálod. Így elvárások nélkül jó hangulatban ért véget a rendezvény.
Az Alzheimer Café következő rendezvényét március 11-én tartják, melynek témáját már a címe is elárulja: A demencia a jog tükrében, amit a gondnokság alá helyezésről tudni kell.
Durucz Nikolett (terápiás munkatárs)