Halk szavú művészember
Vuics István festőművész alkotásai már jó néhányszor szerepeltek A hónap műtárgya képzőművészeti sorozat bemutatóin. Idén, augusztus 5-én, Csónakok a kikötőben című olajfestményét ismerhették meg az érdeklődök a Szikra Galériában.
Vuics István festőművész gyökerei nem a Jászságból erednek, de életének és munkásságának jelentős része Jászberényhez köti, hiszen három évtizeden át megbecsült rajz oktatója volt a Tanítóképzőnek. A pedagógusi pálya mellett alkotott és rendszeresen különböző kiállításokon, tárlatokon voltak láthatók művei. A város Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. A róla szóló anyagok bunyevácnak írják, de igazán csak apai vonalon volt származásilag kötődése a népcsoporthoz.
A harmincas évek elején népiskolai tanitó oklevelet szerzett, később a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Benkhard Ágost mellett, majd Boldizsár István alakrajzi és festészeti osztályán tanult, akinek később tanársegédje lett. Főiskolás éveiben a Nagybányai Művésztelepen töltött egy nyári szabadiskolai kurzust.
Csónakok a kikötőben című alkotást Nagyné Koncz Éva festőművész választotta ki, ami több momentumában is kötődik az alkotóhoz. Vuics szeretett horgászni, kedvelt elfoglaltsága volt, amiben Baján, a Sugovica partján is szívesen elmerült, a festmény egy ottani pillanatképet ábrázol. Szerette a vizet festeni és szimpátiájának tárgya volt a vízben való tükröződés. Jellemzően visszafogott színhasználattal dolgozott, nem kifejezetten harsány színekkel festett, elegáns ecsetkezeléssel.
A hónap műtárgya aktuális rendezvénye egyben megemlékezés volt halálának negyedszázados évfordulójáról. A művész a Zirzen Janka utca elején élt és alkotott, egykori háza falán márványtáblán bronz relief őrzi emlékét. Vuics hagyatékát gondozó Leiner József (a festő húgának férje), egy koszorút helyezett el az emléktáblánál mielőtt az eseményre megérkezett, ahol történeteket elevenített föl a festőművész életének utolsó éveiből.
Vuics István alkotásai közül jónéhány, az általa leginkább kedvelt olaj technikával készült festménye megtalálható a Szikra Galéria gyűjteményében. Szikra István műgyűjtő elmondta, személyes kontaktusa volt a művésszel, akit nem könnyen barátkozó, szerény, visszahúzódó emberként jellemzett. A kapcsolódást B. Jánosi Gyöngyinek köszönheti, akit a mester nagyszerű festőnek tartott, az alkotóval való találkozásai is hozzájárultak ahhoz, hogy festmények gyűjtésébe fogjon.
duka


