Gyalai Béla, az elkötelezett plein air festő
Bár a naptár már a tavaszutó havát mutatta, annak is első szerdáján, egy Tél című olajfestményt mutattak be A hónap műtárgya sorozatban a Szikra Galériában. Készítője Gyalai Béla Tiszakécskén élő és alkotó festőművész, aki munkáival már többször szerepelt a galéria kiállítótereiben. A képzőművészeti rendezvény alkalmat adott arra is, hogy a művészt felköszöntsék, 75. születésnapja alkalmából az egybegyűltek.
Évtizedes a kapcsolat Szikra István műgyűjtő, a Szikra Galéria tulajdonosa és Gyalai Béla festőművész között, aki alkotómunkája mellett Tiszakécskén önálló műterem galériát tart fenn és nyaranta nemzetközi művésztelepet vezet. A mögöttünk hagyott években a Szikra Galéria gyűjteményéből jászsági festők válogatott anyaga, illetve B. Jánosi Gyöngyi festőművész alkotásai vendégeskedtek a Tisza parti városban. A Szikra Galériában időszaki tárlaton voltak láthatók Gyalai Béla festményei, valamint később, az általa vezetett Tiszakécskei Nemzetközi Művésztelep ideje alatt tevékenykedő művészek munkáiból állt össze egy válogatott kiállítás. Ez alkalommal, tiszta színekkel megfogalmazott tájképét, a Tél című olajfestményét ismerhette meg a közönség, mint a hónap műtárgyát.
A Palotásy János Zeneiskola zongorista és énekes növendékeinek, oktatóik kíséretével adott színvonalas, szalon hangulatú komolyzenei műsora után, Gyalai Béla egy tágabb megközelítésben, a plan air festészettől indította mondandóját. A plan air manapság már nem annyira divatos, egyre kevesebben művelik, mert nem progresszív, nem mai. Ezt ő maga tagadja, szerinte a megoldás mikéntje a fontos, hogy az illető festő fölvállalja e azt, amit a látvány, a teremtett világ ad számára. Keresi a rendet, a harmóniát és ha ezt sikerül megtalálni a kép elkészül és kell, hogy legyen mondanivalója belső fókusza, ereje, olyan valami, ami az alkotót és a nézőt is kielégíti.
Meggyőződése, hogy ugyanazok a láthatatlan erők vezetik az alkotó kezét bárhol is fest, legfontosabb az elsődleges közvetlen élmény. A plein air jelentését, filozófiáját alapul véve, ha kimegy a szabadba ott sok élmény, gazdagság éri. Amikor látványt fest, tájképet, a Tisza partját, vagy éppen a folyót, nem ezeket festi, hanem elvonatkoztat már akkor, vagyis képet fest, ami már absztrakció. Minden alapjának az akvarellt tartja, ahol esszenciákat kell megoldani. Órákkal előre kell beáztatni a papírt és belűről kezd kifelé festeni, nagy foltokkal indítva, a lényeges impressziókat fölrakva elsőként. Ahogy szárad a felület egyre inkább jönnek a rajzosabb részek, a vékonyabb ecsetek, a végén pedig a leglágyabb csúcsvonalak. Ebben a technikában jutott el az elvonatkoztatás, absztrakció legtávolabbi szintjére, ahol egy színfolt, egy vonalkarakter önmagában is kifejez, lehetőséget kínálva a befogadónak, hogy részese legyen ennek a játéknak.
A festőművész életéről, művészeti munkásságáról Metykó Béla helytörténeti kutató készített összeállítást, amiben elmondta, az alkotó gyermekkora óta festő akart lenni és mindig is azt akarta csinálni. Szakközépiskolába járt, majd a szegedi főiskolára, ahol Dér István, Fischer Ernő és Winkler László voltak a tanárai. Sokat tanult a szolnoki művésztelep mestereitől is. A nyolcvanas évek elején tűnt fel a képzőművészeti életében, sötét tónusú, arany-barna, groteszk figurális képeivel. Később a barnák tüzes vörösre változtak, az olajfestéket pedig felváltotta az egyedi, vegyes technikás eljárás, melyben akvarellt vagy olajfestéket kever pasztellel. Elkötelezett plan air festőként a 75. életévében is rendszeresen járja a vidéket, következetesen ábrázolja a Tisza menti tájat, személyes világának (háza udvarának) jellegzetes, változó motívumait. Valamint azt a látomásos, archaikus világot, melynek hátterében a szemlélő sejtheti a bibliát, egyúttal a transztendenciát. Keresi mindenben a látvány mögött rejlő isteni rend képét, így lehetőséget adva annak, hogy úgymond a kép is csinálja önmagát.
duka
