Gondok az Érpart településrész sarkán
Az önkormányzat bejárásainak sora már az esztendő első hónapjában folytatódott, január 30-án kedden, a 2. körzetben, ahol Lénárt Gábor képviselő az Érpart városrész sarkán találkozott az ott lakókkal.
Az Érpart fiatal településrésze városunknak, mely takaros családi házakkal már beépített, és jelenleg is készülnek arra otthonok, az elmúlt évtizedek alatt kellemes kertvárosi területté fejlődött, de megoldásra váró gondok itt is akadnak. A körzetbejárás ez alkalommal két utcára koncentrálódott, a Tóth János utca déli vége és a Napsugár utca került fókuszba. Az utcákban lakó fiatal családok igen szép számmal megjelentek az eseményen és mondták el panaszaikat a jelenlévő város vezetésnek, a képviselőknek, a hivatal és városüzemeltetés szakembereinek. A közlekedő utak burkolata már régen megérett a felújításra a környéken, így a Tóth János utca teljes hosszában, illetve kiépítése is szükséges volna, többek között a Napsugár utcá végén is. A Tóth János utca déli végén nyílt csapadékíz csatorna húzódik, (melynek karbantartására, takarítására jelzés érkezet), a lakók szeretnék az utcarészt zsákutcásítani és azt táblával is jelezni. A Napsugár utcában is azonos kérés fogalmazódott meg, lezárást igényelnének valami módon a Munkás utca felől, hogy ne lehessen az ott lévő önkormányzati területen áthajtani, egy ilyen megoldás a biztonságot és nyugalmat is növelné. A közvilágitás hiányoságaira is felhívták a figyelmet, a környéken még hagyományos nem ledes lámpatestek adnak éjszaka fényt, már ha világítanak. Akad lakó, aki maga telepitett napelemes kandelábert háza elé megoldás képpen, de ez önkormányzati feladat volna. A forgalom lassítása szintén szóba került, fekvő rendőr kiépítésével vagy legalább lakó -, pihenő övezet tábla kihelyezésével. Csapadékvíz elvezetési gond mindkét utcában jelentkezik, a Tóth János utcában kényszerűségből, az ott lakó szivattyúzza át a háza előtt összegyűlő vizet a befogadóba, ami tarthatatlan. Többen kérték, a közelben lévő Bajnok utca – Ártér utca kereszteződésének forgalomtechnikai felülvizsgálatát, mert jelen állapotában nem biztonságos az ottani közlekedés. A tudakozódás végén, az elmondottakat feljegyezte és mielőbbi megoldásokat igért a felvetett gondokra, Lénárt Gábor körzeti képviselő.
Az időben igen elhúzódó bejárást lakossági fórum követte a Civil Házban. Itt tucatnyian tettek fel kérdéseket járda építéssel, közlekedési lámpák összehangolásával és néhány egyéb témában, melyekre a körzeti képviselő és Balogh Béla alpolgármester próbált megnyugtató válaszokat adni.
DG