Évtizedek után újra műkorcsolyaverseny volt városunkban

Évtizedek után újra műkorcsolyaverseny volt városunkban
2021.03.30.

Március utolsó hétvégéjén adott otthont a Jászberényi Jégcsarnok az I. Jászberényi Tavasz Kupa műkorcsolya versenynek a Cori-Kör Alapítvány és a Magyar Athletikai Club műkorcsolya szakosztálya szervezésében, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatásával.

Az adott helyzet ellenére magas színvonalon megrendezett verseny már csak azért is különleges városunk sporttörténelmében, mert utoljára több mint három évtizede volt lehetősége Jászberénynek, műkorcsolya versenynek helyszínt biztosítani. Harminc évvel ezelőtt a hűtőgépgyári nyitott pályán zajlott a megmérettetés. Érdekesség, hogy a mostani versenyen résztvevő edzők, bírók és a műszaki stáb tagjai közül többen versenyzőként szerepeltek a berényi versenyeken a ’70-es-’80-as években. Így például Téglássy Tamara és Nagy Sándor a Győri ETO edzői, Bálint Csaba, a Szövetség bíróbizottságának vezetője, Gabrieli Adrien, Cori-Kör Alapítvány és MAC edző, Gephardt Balázs, a műszaki stáb vezetője. Az eltelt évtizedek „kis” szünete után nosztalgiával, szép emlékekkel tértek vissza hozzánk.

Bizonyára a 2021-es versenyről is hasonlóan jó élményekkel tértek haza, hiszen remek szervezésnek, kiváló megmérettetésnek lehettek tanúi. A versenyzők között ugyancsak magas volt a bizalom a verseny iránt, rekordszámú jelentkezés érkezett. A versenyen a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabályrendszere szerinti kategóriákban és rekreációs kategóriákban indulhattak a korisok.

Lányoknál ISU: 11 kategóriában 128 nevezés, 10 visszalépés érkezett. Rekreációban 8 kategóriában 41 nevezés, 3 visszalépés volt. A fiúknál ISU: 7 kategóriában 15 nevezést, 3 visszalépést regisztráltak. Rekreációban 2 kategóriában 2 nevezés érkezett. Összesítve 18 egyesületből 186 nevezés érkezett, és végül 170-en léptek jégre a versenyen. A nagy érdeklődésre való tekintettel a verseny két napon is zajlott, szombaton 12 órán át, vasárnap pedig 10 óra időtartamban. Az ISU kategóriák versenye szombaton és vasárnap is zajlott, a rekreációs versenyt vasárnap délelőtt bonyolították le.

A nagyoknál az ISU kategóriában rövid és szabad programot is futottak a versenyzők, így a két nap alatt 182 programot láthattak a helyszínen lévők és az élő közvetítést követő nézők. ISU-ban 11 kategóriát hirdettek a 6 évesektől a felnőttekig, rekrációban 8 kategóriában indulhattak a versenyzők 10-től 18 éves korig.

A verseny zárt kapus volt, és a járványügyi szabályok szigorú betartásával zajlott. A szervezők a járványhelyzetre való tekintettel a versenyszámokat követően azonnal megtartották az eredményhirdetéseket, így nem volt tömeg a csarnokban. Sajnos szülőket, érdeklődőket, nézőket nem engedhettek be a helyszínre, kizárólag edzők, versenyzők, bírók, a műszaki stáb és a rendezők léphettek be a csarnok épületébe. Valamelyest kárpótlásként versenyt végig élőben közvetítették a youtube csatornán.

A Cori-Kör vidéki műkori sportszervezetként nagyon fontosnak tartotta, és fel is vállalta, hogy minden kategóriában, a „hagyományos” eredmény mellett kihirdesse a vidéki műkorcsolyázók versenyének eredményét is. Ezzel egyúttal Nagy Marianna előtt is tisztelegtek, aki annak idején szintén a vidék jeges sportjának fellendítéséért fáradozott.

A versenyzőként világklasszis páros műkorcsolyázó Nagy Mariann 1977-ben került Jászberénybe. Ő szervezte meg a jászberényi műkorit a kezdet kezdetén, amikor felépült a régi pálya, és ’77-től ’84-ig volt a jászberényi műkorcsolyázók vezetőedzője.

A jászberényi lányok eredménye ISU kategóriákban: Cubs lányok (10 évesek): Zircher Flóra összevont verseny 8. hely, vidéki műkorcsolyázók versenye 1. hely (hivatalos eredmény lap: https://korcsolyaedzes.hu/tavaszkupa/eredmenyek/SEG006.HTM)

Intermediate Novice lányok (13-15 évesek): Szabó Dalma összevont 13. hely, vidéki 7. hely, Szarvas Boglárka összevont 15. hely, vidéki 8. hely (hivatalos eredmény lap: https://korcsolyaedzes.hu/tavaszkupa/eredmenyek/SEG014.HTM)

Rekreáció kategória:

Rekreáció C Bronz (12-15 évesek), itt kizárólag vidéki indulóink voltak: Bálint-Kraft Lilla összevont és vidéki 3. hely, Nagy Kornélia összevont és vidéki 5. hely (hivatalos eredmény lap: https://korcsolyaedzes.hu/tavaszkupa/eredmenyek/SEG021.HTM)

A kapott pontszámok alapján a kategóriájában egyéni legjobb eredményt (PBS – Personal Best Score) ért el a versenyen Zircher Flóra, Szabó Dalma, Bálint-Kraft Lilla és Nagy Kornélia.

A lányok felkészítői: Gabrieli Adrien, Medgyesi Fruzsina, Zircherné Mészáros Regina.

 

Cubs (10 évesek), Zircher Flóra, vidéki műkorcsolyázók versenye 1. hely

zircher_flora_dobogo1024

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rekreáció C Bronz (12-15 évesek), Bálint-Kraft Lilla összevont és vidéki 3. hely

zbalint kraft_lilla_dobogo

 

 

 

 

 

 

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.