Élménymotorozással lepték meg a kalandparkban bántalmazott fiút
Az ország minden szegletéből mintegy hatszáz - ezer motoros érkezett arra a jótékonysági megmozdulásra, melyet a szolnoki kalandparkban bántalmazott kisfiú lelki erősítéséért szerveztek meg július 21-én délután.
Az összefogásnak az volt a célja, hogy pozitív élménnyel erősítsük a kisfiú lelkivilágát. A két keréken dübörgők élménymotorozással igyekeztek felvidítani Rolit és édesanyját, akik természetesen motoron érkeztek a rendezvényre, ahol óriási taps, tengernyi szeretet fogadta őket. A fiút a magasba emelve köszöntötték és a jászsági motoros közösség tagjává fogadták.
A motorosok gyűrűjében Roli egyértelműen felszabadultnak látszott, jól érezte magát. Azt is elárulta, hogy nagyon örült a gurulásnak, közben pedig nem volt benne félelem. Sokan játékokkal, rajzeszközökkel, könyvekkel és édességekkel ajándékozták meg.
Az esemény szervezöi elmondták fontos, hogy a bántalmazott gyermek érezze, nemcsak rossz emberek vannak, hanem jók is, és a felnőttekben meg lehet bízni.
(felhasznált forrás: szoljon.hu - Illés Anita, fotó - Pesti József)