Elismerés fiatal sportolóknak
Az elmúlt esztendőben kimagasló sport eredményeket elért ifjú sportolókat jutalmaztak február 14-én délután az Ifjúsági Házban.
Több éves hagyomány már, hogy az esztendő végén a város önkormányzata megjutalmazza a kimagasló eredményeket elért ifjú sportolókat és felkészítőiket. Ez az esemény az elmúlt évről áttolódott az ideire és az új összetételű Humán, Jogi és Közrendi Bizottság szervezésében bonyolódott.
Az Ifjúsági Ház zsúfolásig telt a fiatal sportemberekkel, valamint felkészítőikkel, edzőkkel, testnevelő tanárokkal és a kísérő hozzátartozókkal.
Húsz sportágban 240 versenyzőt és 36 felkészítőt jutalmaztak, egyéni és csapat eredményeik alapján.
Elöljáróban Bethlendy Béla, a Humán, Jogi és Közrendi Bizottság Elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Budai Lóránt polgármester, eseményt megnyitó gondolatait hallgatta meg a közönség.
A Lehel Melody SE ifjú táncosainak rövid bemutatóját tartottak, műsor gyanánt.
Az elismerő okleveleket városunk vezetője adta át, személyesen gratulálva a jutalmazottaknak, további sikereket kívánva a továbbiakban.