Elfogadták a város 2025-ös költségvetését
A Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 12-én, szerdán délután tartotta februári soros ülését. A legnagyobb érdeklődést kiváltó előterjesztés a város 2025-ös költségvetésének tervezetét tartalmazta. A testület teljes létszámban kezdte meg délután 3 órakor a munkáját a városháza tanácstermében.
A napirend előtt két sürgősségi indítványról szavaztak. Ez egyik a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Jászberény Városi Önkormányzat között kötött haszonkölcsön szerződés módosításáról szólt. Budai Lóránt polgármester (KJE) az elmúlt év novemberében megkereséssel fordult a JNSZV Rendőr-Főkapitánysághoz annak érdekében, hogy a XI. dűlőben az önkormányzat által számukra biztosított ingatlant, az önkormányzat által létrehozott, termőföldek őrzését és védelmét ellátó Mezei Őrszolgálat és a rendőrség közösen használhassa a jövőben. Ezt a kérésünket a JNSZV Rendőr-Főkapitányság méltányolta, így került a sürgősségi indítvány a testület elé.
A másik sürgősségi előterjesztés egy pályázatra való jelentkezést tartalmazott. Okosmérő eszközök beszerzése valósulhat meg 18 hónap alatt, s ehhez nem szükséges önerő biztosítása sem. Az önkormányzat intézményeinek minél hatékonyabb működését segíti a pályázat.
A képviselők egyhangúlag szavazták meg mind a két sürgősségi indítványt.
Az ülés napirendjének tárgyalása a szokásoknak megfelelően az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló anyag elfogadásával kezdődött. Ezt követően azon intézmények beszámolója került terítékre, melyek önkormányzati vagyont használnak. Az általuk működtetett vagyonnal kapcsolatos gazdálkodásról számolt be a
A Szolnoki Szakképzési Centrum, a Szolnoki Tankerületi Központ, a Jászberényi FC, a Sport & Passion Kft., a Jászkerület Kulturális és Művészeti Nonprofit Kft, a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt és a Folklór Kulturális Közalapítvány beszámolóját elfogadták, míg a Jászberényi Tankerületi Központ és a MÁB Holding Kft. beszámolója nem kapott elég igen szavazatot.
A 2024. évi közmunka programokban foglaltak végrehajtásáról szóló tájékoztató kapcsán Budai Lóránt (KJE) megjegyezte, hogy a program jól működött az elmúlt évben, s reméli, hogy ez idén is így lesz. Egyben megköszönte a közmunkaprogramban résztvevők munkáját. Az előterjesztés vita nélkül fogadták el, ahogy azt az előterjesztést is, amely Jászberény Városi Önkormányzat saját bevételeire, az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeiről szólt.
A testület rövid idő alatt jutott el a nap legfontosabb anyagának – Jászberény Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetési előirányzatainak megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására vonatkozó előterjesztésnek – a megvitatásához.
Bevezetőjében Budai Lóránt (KJE) elmondta, hogy minden bizottság megtárgyalta az anyagot és azt elfogadásra javasolták.
– A 2024-ben felállt testület első költségvetése ez. Több körben is egyeztettünk – informális ülés, két vállalkozói fórum – az anyag elkészítése során. A mozgásteret leginkább a helyi iparűzési adó biztosíthatja, amely várhatóan az idén 100-150 millió forinttal kevesebb lesz, mint volt 2024-ben. A kiadási oldal viszont közel 1 milliárddal nőtt. Már 2019-től kezdve mondjuk folyamatosan, hogy nem egy átlagos év következik. Így van ez most is. A prioritások nem változtak az elmúlt évekhez képest: intézmények működtetésének biztosítása, városüzemeltetés megfelelő színvonalon, fejlesztések. Jelenleg két nagy projektünk van folyamatban: csapadékvíz elvezetés – kerékpárút építés, illetve a Tiszti Kaszinó felújítása. Utóbbihoz jelentős önerőt, közel 600 millió forintot kell biztosítanunk a pályázaton elnyert 400 millióhoz – mondta beajánlójában a polgármester.
Hajnal-Nagy Gábor (FIDESZ-KDNP) azt kérdezte meg az első körben, hogy a városvezetés tud-e már arról, hogy a Lehel Strand üzemeltetője visszalép, mert tervei megvalósításához nem kap banki hitelt. Alapjaiban érintheti az idei költségvetést, ha a városhoz üzemeltetésre visszakerül a Lehel Strand. Van-e esetleg erre már valamilyen elképzelés? – kérdezte a képviselő.
A hír igaz, a cég nem jutott hitelhez, így a tervezett fejlesztést nem tudják megoldani. Már egyeztettek az esetleges további együttműködésről. Jelenleg annyi biztos, hogy április 31-ig a nyitva tartás biztosított, derült ki a polgármester válaszából.
Bódis Béla (FIDESZ-KDNP) annak a véleményének adott hangot, miszerint egy akkora városban, mint Jászberény, sokkal nagyobb fejlesztésekre lenne szükség, s ezek hiányáéban a város fejlődése lelassult. Azt örömmel vette viszont, hogy a költségvetésbe betervezték a képviselői keretet, amely lehetőséget ad egy-egy körzetben kisebb, de fontos fejlesztések megvalósítására.
Budai Lóránt (KJE) a képviselő felszólalása kapcsán megjegyezte, hogy idén mintegy 1,5 milliárdos fejlesztés valósul meg a városban, s ez szerinte jelentős eredmény.
Hajnal-Nagy Gábor (FIDESZ-KDNP) másodszori felszólalásában kijelentette, hogy nemcsak idén, de a következő 2-3 évben is a túlélés lehet csak az önkormányzat célja.
– Ez már egy éve is látszott, s a megtakarítást már korábban el kellett volna kezdeni. Hatalmas luxus ebben a helyzetben a Tiszti Kaszinó fejlesztése, ami mintegy 600 milliós önerőt jelent. Lesz egy újabb kulturális létesítmény, amit fenn is kell majd tartani. A Malom-projektre kellett volna inkább koncentrálni és azt befejezni – mondta Hajnal-Nagy Gábor.
Válaszában Budai Lóránt (KJE) megjegyezte, hogy a vármegyei közgyűlés elvett 1 milliárdot a várostól, amit a Malom-projekt, ma már inkább Zeneiskola-projekt megvalósítására adtak volna. Ez a projekt sokkal nagyobb falat, minthogy a Tiszti Kaszinó felújítását emiatt dobjuk, jelentette ki a polgármester.
Ezt követően Balogh Béla (KJE) alpolgármester több mint tíz percen keresztül ismertette azt a helyzetet, azokat a körülményeket, amelyek közepette, ismeretében a költségvetés tervezetét összeállították.
– Számos olyan dolog befolyásolta a költségvetés készítését, amelyekre nincs ráhatásunk. Az országos folyamatok egyáltalán nem kedvezőek, s ezt mi sem kerülhetjük ki. A fejlesztések pályázatokon alapulnak, s ezen a téren minden lehetőséget igyekszünk megragadni. Van a közvilágítás korszerűsítésére tervünk, amely 300 millióba kerülne, de nincsen rá pályázati lehetőség. Ez a város soha nem tudott megvalósítani önerőből ekkora beruházást. Hangzatosnak tűnik, hogy ez egy túlélő költségvetés. A valóságban nagyon meg van tervezve, hogy mindenki számára biztonságot adjon. Ez pedig nagy érték. Tovább kell gondolkoznunk azon, hogyan tudunk nagyobb bevételre szert tenni, illetve hogyan tudjuk a költségeinket csökkenteni. Ha ebben partnerei leszünk egymásnak, akkor meg tudjuk ezt a helyzetet is oldani – mondta az alpolgármester.
Az anyag tárgyalásának a végén Bódis Béla (FIDESZ-KDNP) és Balogh Béla (KJE) ütköztette álláspontját a költségcsökkentés és az annak irányába tett lépések okán. A képviselő szerint az előző években folyamatosan nőtt a város helyiadó bevétele, s ezért nem nagyon foglalkozott a városvezetés a költségek csökkentésével.
Ezzel szemben Balogh Béla (KJE) kijelentette, hogy ezek szerint a képviselő átaludta az előző évek költségvetéseinek készítését, hiszen azok esetében is mindig a költségek alakulása volt az egyik fő téma.
A szavazás során a KJE tagjai támogatták a költségvetés elfogadását, míg a FIDESZ-KDNP négy képviselője közül három a nem gombot, egy pedig a tartózkodás gombot nyomta meg.
A tanácskozás második felében egyhangúlag fogadták el a Jászberény Városi Önkormányzat 2025. évi Összesített Közbeszerzési Tervét és egy ellátásügyi együttműködésről szóló előterjesztést is.
Nem volt vita a betöltetlen gyermekkörzet területi ellátási kötelezettséggel, vállalkozási formában történő ellátására szóló pályázati felhívás kapcsán sem, ahogy a „Jászberény Város egészségügyéért” ösztöndíjról szóló 12/2019. (VII. 4.) önkormányzati rendelet is teljes egyetértésben módosították.
Az általános iskolai felvételi körzetekről szóló előterjesztés is mindenkitől igent kapott, s a polgármester 2025. évi szabadságolási ütemtervét is egyhangúlag fogadták el.
A napirendi pontok tárgyalását követő fél órában több téma is napirendre került.
Elsőként Bódis Béla (FIDESZ-KDNP) körzeti problémát is felvetett, melyek megoldásában kérte a városvezetés segítségét. vetett fel.
Dr. Kertész Ottó (KJE) bejelentette, hogy a KJE hat képviselője – rajta kívül még Verseginé Utasi Erzsébet, Kollár Anita, Bozsik Ferenc, Pető Béla és Lénárt Gábor – úgy döntött, hogy tiszteletdíjuk emelését követően az emelkedésből adódó növekményt a város javára ajánlják fel. Egyben arra kérte a többi képviselőt is, hogy csatlakozzon ehhez a felhívásukhoz.
Budai Lóránt (KJE) jelezte, hogy az egyesület tagjai az ülések előtt összeülnek és megbeszélik a tárgyalandó anyagokat. Ott erről a felajánlásról nem volt szó, s ezt nehezményezte is.
– Nem ez lett volna a folyamata ennek, de ezzel együtt csak a jószándékot látom benne – jelentette ki a polgármester.
– Utalás arra, hogy mennyire lettünk pénzéhesek. Hiába kértünk bármit, soha nem jutottunk kompromisszumra. Egyébként márciustól szeretnénk képviselői fogadóórákat indítani. Ehhez szükségünk lenne, hogy hivatali időben a városháza 1-es termét megkapjuk – reagált a polgármester megjegyzésére Lénárt Gábor (KJE)
– Örülök, nem kellett hozzá csak két év – válaszolt a polgármester, s ezzel a nyílt ülés véget ért. Rövid szünetet követően pedig zárt ajtók mögött folytatta ülését a Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete.
forrás: Berény Café