Egy gyógyító témájú mesekönyv
Egy mesekönyvet mutattak be alkotói Tercsi Meséi címmel, március 10-én, a Déryné 6 Galériában és ehhez kapcsolódóan egy kiállítás is megnyílt a kötetet illusztráló pasztellrajzokból.
A Tercsi Meséi szimbólum és színterápiás mesekönyv, az elmúlt év utolsó hónapjának elején jelent meg, amit Tóthné Szatmári Terézia mentálhigiénés oktató, óvodapedagógus írt. A kis kötetben két történet olvasható, az egyik a színek gyógyító erejéről, Hétszínfelhő címmel. A másik, a Fényes mese a kis szentjánosbogárról, a barátságon belüli tehervállalásról, problémák átvállalásáról, szól a gyermekek nyelvén. A mesék érzelmekben és élményekben gazdagok, s bennük finoman megbújik a tanító szándék, lélektani, úgymond segítő, gyógyító témájú a mesekönyv.
Tercsi Meséiben látható képek olyan dolgokat is elmondanak, amit a szavak nem tudnak. A könyvhöz kapcsolódó illusztrációkat Kerekné Mihalik Judit rajztanár, művészetterapeuta készítette, akit pasztell grafikák alkotására inspirálták a mesékben megjelenő felhők alakja, az állatok, illetve a bogarak. A magas színvonalú pasztellalkotásokban itt-ott elrejtve a tortapapír csipkés felületei fedezhetők fel, ami a pasztellkrétával áthúzva átüt, és jól kigondolt motívumként jelenik meg a felhők rajzolatainál vagy éppen a bogarak szárnyain.
Bartos Kinga grafikus, festőművész akkor kapcsolódott a folyamatban amikor a mesék készen voltak, Teri a szavakat, Judit a képekkel hozott létre valamit. Amit az olvasó lát képet, szöveget és ahogy azt latja, vagyis az egységes grafikai arculat létrehozása volt az ő kreatív feladata.
A mesekönyvben dalok is szerepelnek, kottával, melyeket Magda Dávid zeneszerző és orgonaművész zenésített meg és közösségi video megosztón meghallgatható. A bemutató végén Oláh Eszter Valéria, a Csányi Alapítvány támogatottja énekelte el ezeket a dalokat.
A Déryné 6 Galéria kiállító tereiben a könyv illusztrációinak eredeti pasztellrajzai láthatók, illetve Kerekné Mihalik Judit pasztell alkotásaiból látható egy válogatás.
A mesekönyv több mint három év munkájának a gyümölcse, amivel az alkotók elérték céljukat, hogy a mesék, a színek és a szimbólumok nyelvén szólva, elvezessék a gyerekeket a belső békéhez, és önmagukhoz.
duka


