Az Év Vonulós Tűzoltója jászberényi szerparancsnok lett

Az Év Vonulós Tűzoltója jászberényi szerparancsnok lett
2020.12.29.

A megyei szakemberek döntése értelmében az Év Vonulós Tűzoltója 2020-ban Lagzi-Kovács Balázs címzetes tűzoltó főtörzsőrmester, a jászberényi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka lett.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében, helyi kezdeményezés alapján minden évben megválasztják az Év Vonulós Tűzoltóját. A Kiss Lajos tűzoltó őrnagy által alapított elismerést a megye tűzoltósági szakterületének munkatársai, illetve a tűzoltó-parancsnokok állásfoglalása alapján ítélik oda.

Lagzi-Kovács Balázs főtörzsőrmester 2007 februárjában szerelt fel Jászberényben beosztott tűzoltóként, majd a szükséges képzéseket kiválóan teljesítve, immár öt éve szerparancsnokként teljesít szolgálatot. Munkáját kiegyensúlyozottan, magas színvonalon végzi, a káresetek felszámolásában kiemelkedő szakmai tudással működik közre. Kollégáival kiváló kapcsolatot ápol, melyben magas szintű kommunikációs készsége is segíti.

Sportteljesítménye is figyelemre méltó: évek óta indul a katasztrófavédelem országos fekvenyomó bajnokságán, ahol saját kategóriájában az elmúlt két évben második, 2017-ben pedig első helyezést ért el.

Az önkéntes tűzoltó mozgalomban is aktív szerepet vállal, 2018 áprilisától szakmai mentorként nyújt segítséget az önálló beavatkozásra jogosult Jászalsószentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.

A díjat Lagzi-Kovács Balázs december huszonnyolcadikán vette át Kiss Lajostól, emellett ebből az alkalomból Buzás Tibor tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese; valamint Turi László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének alelnöke is elismerést adott át a szerparancsnoknak.

(Forrás: jaszkatasztrofavedelem.hu)

Vissza
Jászberény A Jászság Fővárosa
Jászberény Városi Önkormányzat
Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
Postacím: 5101 Jászberény Pf.: 61.